A beszélgetés
Apám éppen a második feleségétől vált, én pedig az első férjemtől. Mi ketten – akik addig sosem beszélgettünk az érzelmeinkről – leültünk és kiöntöttük egymásnak a szívünket. Rájöttünk, hogy milyen sok dologban hasonlítunk és egymás támaszai voltunk ebben a nehéz időszakban. Furcsa, de a válásaink hoztak minket közelebb egymáshoz.
Az unoka
Apámról nincs sok emlékem gyerekkoromból, mert alig volt otthon. Mindig este ért haza és a hétvégéket többnyire a fészerben töltötte, amikor a kocsit vagy bármi mást bütykölte. Ezért képedtem el, hogy milyen csodálatosan bánik az unokáival: végtelen játékossággal, türelemmel, szeretettel. Kérdeztem, hogy velem miért nem ilyen volt. Azt mondta, olyan szegények voltunk, hogy éjjel-nappal dolgoznia kellett ahhoz, hogy mindenem meglegyen, de nagyon hálás nekem az unokákért, akik mellett végre megtapasztalhatja a nagypapaságot.
