Marha Wellington

Marha Wellington

Címlap / Életmód / Receptek / Marha Wellington

Minden ünnepi vacsorára lenyűgöző főétel. Elkészítése közel sem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. A lédús ízletes bélszín és a ropogós levelestészta párosítása csodálatosan működik.

Hozzávalók:

– 1 kg bélszín
– só és frissen őrölt fekete bors
– 2 evőkanál növényi olaj
– 3 evőkanál vaj
– 2 gyöngyhagyma apróra vágva
– 1 gerezd fokhagyma, aprítva
– 250 g gomba, apróra vágva
– 1 evőkanál brandy
– 500g rétes tészta (fagyasztott)
– 1 tojás felverve

Elkészítése:

1. Melegítsük elő a sütőt 220 °C-ra. Fűszerezzük meg a húst sóval és borssal. Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben magas hőmérsékleten. Tegyük bele a marhahúst és pirítsuk minden oldalát, összesen 5 percig. Helyezzük a marhahúst egy tepsibe. Süssük 10 percig majd hagyjuk hűlni.

2. Közben olvasszuk meg a vajat egy serpenyőben közepes lángon. Adjuk hozzá a hagymát és fokhagymát, majd puhítsuk 2-3 percig. Adjuk hozzá a gombát, és süssük még 4-5 percig, alkalmanként megkeverve, amíg a leve elpárolog. Adjuk hozzá a brandyt, és forraljuk 30 másodpercig. Hagyjuk hűlni.

3. Tekerjünk ki egy tészta lapot, és vágjunk le belőle egy 5cm-el nagyobb téglalapot, mint a bélszín. Helyezzük egy tepsibe és szurkáljuk meg egy villával. Süssük 12-15 percig, vagy amíg ropogós és aranyszínű nem lesz. Hagyjuk hűlni, majd az egyenetlen széleket vágjuk le egy késsel.

4. Helyezzük a megsült téglalap tésztát egy tepsibe. Tegyük a közepére a gombakeverék 1/3-át, erre a bélszínt, a  tetejére pedig a maradék gombát.
Nyújtsuk ki a maradék tésztát akkorára, hogy befedje a marhahúst. Kenjük meg a tészta tetejét a felvert tojással. Nyomkodjuk meg kicsit a tésztával betekert bélszínt, hogy hozzáragadjon az alján levő sült tésztához.

5. Süssük kb. 30 percig, majd hagyjuk 10 percet állni tálalás előtt.

VIDEO 2024 legszebb sminktrendje, a gyöngyházfényű smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!