Ennek gyümölcseként bontakozott ki igazán a saját márkája, a Lilla Sellei Bags, amely csodálatos példája annak, hogy miért éri meg a minőségre és a fenntarthatóságra szavaznunk akkor is, ha táskákról van szó.
Honnan ered a divat és a tervezés iránti szereteted?
Már kiskorom óta a divattervezés érdekelt. Még alsós voltam, amikor a barátnőmmel már divatrajzokat, terveket készítettünk, kicsit később más barátnőimmel függönyből ruhákat varrtunk és divatbemutatókat rendeztünk a családnak. Hetedik-nyolcadikban volt rajzórán egy hosszabb, beadandó projektünk, divatkatalógust kellett készítenünk, rajzolnunk és ragasztanunk. Iszonyúan élveztem ezt a feladatot.

Aztán persze, ahogyan nőttem, egyre inkább azt éreztem, hogy ez egy elérhetetlen álom, és inkább csak hobbi lett a varrás. Mivel a 90-es években az anyukám sok ruhát maga varrt nekünk, így a ruhák otthoni elkészítése teljesen természetes volt a számomra, és a varrógépet is bármikor használhattam. Kezdetben ruhákkal próbálkoztam, de egyrészt nem voltam benne túl ügyes, másrészt pedig nem is elégítették ki a kreativitásomat. Olvass még a témában
A táskákat mindig is imádtam, és mivel sosem volt annyi zsebpénzem, hogy olyan és annyi táskát vegyek, amit szeretnék, adott volt, hogy elkészítem magamnak őket, főleg, amikor karácsonyra megkaptam életem első varrógépét. Emlékszem, már nyolcadik osztályban a saját magam által varrt táskával mentem bulizni, koncertekre. A gardróbom hamar tele lett, és a barátnőim, osztálytársaim is szerettek volna a táskáimból, így az is teljesen természetesen jött, hogy elkezdtem nekik is készíteni.

