Borítókép és tovább képek: SZKB / Fekete hattyú
Estél már szét annyira darabjaidra, hogy azt érezted, nincs az az erő, amitől újra egésszé válsz? A lelki átalakulásnak törvényszerű velejárója a töredezettség, de gyakran egyetlen momentum hozza el a feltámadást. Ezt adta nekem egy balettelőadás.
Kiemelt szerepe van az életemben a táncnak, egy mentsvár, sérülékenység, érzékenység, szenvedély és hatalom találkozása. Éppen ezért rajongok mindenért, ami ilyen formán fejezi ki a rezdüléseinket. A Szegedi Kortárs Balett Fekete hattyú című thrillere későn került a látókörömbe, konkrétan már csak az utolsó előadásra lehetett jegyet kapni a hátsó, szélső sorok egyikébe. Olvass még a témában
Az egyik barátomnak említettem, mennyire jó lenne megnézni, és ismerve engem, nem sokat habozott. Perceken belül már meg is volt a helyünk.
Hattyúkirálynő még egy kórteremben is
Sűrű és nyomott nap volt, és nem is igazán éreztem, hogy úgy fogom tudni megélni a látottakat, ahogyan szeretném. Számomra fontos, hogy olyan spirituális utazást tapasztaljak meg egy-egy ilyen alkalommal, ami újabb és újabb világokat nyit meg előttem, akár alapjaiban írja újra a mintáimat.
A Hattyúk tava klasszikusból inspirálódó darab a skizofrén Odette történetének egy szeletét mutatja be. A lány hattyúkirálynőnek képzeli magát, fantáziája szárnyalásának a kórterem sem szabhat gátat, de a szerelem és egy titokzatos fekete ruhás hölgy, Odile megjelenése tovább építi téveszméinek komplexitását. Az elméjében a fekete hattyút megtestesítő rivális végképp rémálommá mossa össze az ábrándokat és a valóságot.
Gyere, gyere
Az első felvonás kissé klasszikusabb, látványban, koreográfiában számomra kevésbé felkavaró mivolta nem hozta meg azt az áttörést, amit nagyon vártam és vágytam. De volt valami izgalom bennem, tudtam, hogy ez nem lehet ennyi.
Gyönyörű, tökéletes, professzionális, de muszáj, hogy energetikailag is elsöpörjön. Legyen tornádó, égszakadás és földindulás, szedjen szét, perzseljen fel, majd adjon reményt az összeolvadásra.
A teljes átadás
A második résszel aztán megérkezett a libabőr egy zseniálisan felépített koncepció és feszültség mentén, de nem patikamérlegen kimérve, legalábbis az én meglátásom szerint. Pont annyira volt ösztönös, hogy megadja a nyersség és a természetesség által közvetített érzelmeket.
A fekete hattyút alakító Diletta Ranuzzi mozgása, jelenléte, zsigeri pulzálása, kisugárzása elsodort. Azt éreztem, mindazt megmutatja a színpadon, ami bennem van, ami jelenleg én vagyok. Nehéz ezt eljuttatni az utolsó sorokig, de neki sikerült.
Kivette a szívemet, a lelkemet, és azzal táncolt. Nem kérdezett, azt tette, amire csak a művészet és az istenáldotta tehetségek képesek.
Határtalan kiterjedés
A végső nagy jelenetben pedig ott volt az a katarzis, amit mindenben keresek. A két személyiségjegy egyesülése és egyetlen, hatalmas hattyúvá változása kifordítja a világot a sarkából, még most is ráz a hideg.
A gesztusok, a grandiózus szárnyak, azok hullámzása, a szélvihar, az intenzitás és a lüktetés maga volt az apokalipszis. A szemembe gyűlt könnyek valójában csak a felszínen mutatták meg a bennem keltett ősrobbanást.
Az ebből felszabaduló, felfoghatatlan nagyságú erő azóta is dolgozik minden sejtemben. Olyannyira, hogy nem lehet kordában tartani. Valamit megállíthatatlanul elindított, amit egyelőre definiálni és keretekbe foglalni sem tudok. Talán nem is kell, mert pontosan ezt kell megtapasztalnom. A határtalanságot. Szárnyalj, hattyú, szárnyalj!
🌌KisokosÁlomfejtésálmoskönyv A-tól Z-ig→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
