Elhatároztam, hogy az idei évben az esti, agyzsibbasztó internetezés helyett ismét helyet szorítok az életemben az olvasásnak. Így került a kezem ügyébe Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus könyve.
Elhatároztam, hogy az idei évben az esti, agyzsibbasztó internetezés helyett ismét helyet szorítok az életemben az olvasásnak. Így került a kezem ügyébe Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus könyve, amivel két legyet ütöttem egy csapásra: segít, hogy jobban megértsem önmagamat, a döntéseimet, és abban is útmutatást nyújt, hogyan ne rontsam el a gyerekem jövőjét. De most nem egy burkolt könyvajánló fog következni, hanem néhány nagyon érdekes információ!
Mi ez az egész?
Egy viszonylag friss kutatási területről beszélhetünk, ami arról szól, hogy felmenőink traumáit, életeseményeit és feldolgozatlan félelmeit nem csak örököljük, hanem módszeresen tovább is adjuk, egészen addig, amíg fel nem tárjuk és dolgozzuk őket. Ez most bizonyára furcsának tűnhet első olvasatra, hiszen a legtöbb ember azt gondolja, hogy a nagyszüleinek az élete igen kis eséllyel lehet hatással a saját jövőnkre. Az meg fel sem merül a többségben, hogy egy olyan rokon miatt dől folyton dugába a párkapcsolata, akit adott esetben nem is ismert.
Manapság azonban egyre több kutatás támasztja alá, hogy igenis generációról generációra gyűrűznek a fájdalmas emlékek, történések, és messze nem csak nevelés kérdése, hogy hasonlóan alakul-e a sorsunk, mint szüleinknek. Mondhatjuk úgy is, hogy ez az egész sejtszinten öröklődik.
A génjeinkbe van táplálva a sorsunk
Ez volt az a pont, amikor én is őszintén elgondolkodtam azon, vajon mennyire rugaszkodtunk el a valóságtól? Hogyan tudnám örökölni sejtszinten a felmenőim traumáit? Kissé őrültnek gondoltam ezt a megközelítést. Mégis, ha jobban belegondolunk, abszolút logikus az egész felvetés, hiszen azt is sejtszinten örököljük, milyen színű lesz a szemünk, vagy éppen milyen betegségekre leszünk hajlamosak. Ennek megfelelően abban is van potenciál, hogy ha olyan mély sebeket szenvedünk el, amik adott esetben képesek testi elváltozásokat kiváltani, akkor azokat szintén tovább tudjuk örökíteni.
Érdekes megközelítése a témának az is, hogy amikor a nagymamád várandós volt az anyukáddal, akkor benne már ott voltak azok a petesejtek, amiknek egyikéből te megszülettél.
A kislányok – ellentétben a fiúkkal – meghatározott mennyiségű ivarsejttel születnek, életükben nem termelnek már újakat. Ez tehát azt jelenti, hogy azok a traumák, amiket a nagymamád átélt, pocakjában az anyukáddal, sejtszinten közvetlenül hatással voltak rád is.
Sorsöröklés? Már bizonyított tény!
Gyakran feszegetik manapság, miért képtelenek az elköteleződésre a mai generáció tagjai, mik okozzák a pánikrohamokat, a helytelen viselkedési mintákat, vagy éppen a halmozó párkapcsolati kudarcokat. Egyre többször felmerül a sorsöröklés lehetősége is, hiszen akik napjainkban alapítanának családot, azoknak nagyszülei megéltek legalább egy világháborút, kitelepítésekkel, üldöztetésekkel, nincstelenséggel és halállal együtt.
Ezek a traumák bizonyítottan problémákat okozhattak a felnövekvő generációk, tehát a szülők életében, akik a helytelen példát, a sok-sok szörnyűséget éppúgy továbbadhatták a mai felnőtteknek, mint a magukban hordozott, örökölt és adott esetben titkolt töréseket.
Az egészben az az egyik legrosszabb dolog, hogy mi is ugyanezeket a hibákat fogjuk elkövetni, ha nem göngyölítjük fel a szálakat saját életünkben, márpedig szülőként már nem csak a saját jövőnkért, lelkiállapotunkért vagyunk felelősek.
A jelen gondjai mindig a múltban keresendőek
A családot illetően talán nincs olyan ember, akinek ne lennének fájdalmas emlékei, sérülései. Vannak, akiknek a traumái kimerülnek néhány hangos szóban, mások családon belüli, testi-lelki erőszaktól szenvednek évek át.
Felnőttek tömegei küszködnek azzal, hogy nem találnak maguknak párt – sokaknak eszébe se jut, hogy ez utóbbi hátterében is szinte mindig valamilyen családi nehézség áll. Pl. akadnak felnőttek, akikkel gyerekkorukban azt éreztették, nem elég jók, ügyesek. Ők gyakran idővel erőn felül teljesítenek a tanulmányaikban, munkájukban, hogy ezzel is bizonyítsák, érdemesek szüleik szeretetére. Más kérdés, hogy emellett nem jut idejük, energiájuk a párkapcsolatukra, vagy éppen ott is ugyanolyan értéktelennek érzik magukat, és így a viszonyok óhatatlanul zátonyra futnak.
A bizalmi problémák éppúgy mélyebbről eredhetnek, mint az adott lelkiállapot, és sajnos a dolgokat tovább nehezíti, hogy ezeket a szálakat nem lehet „csak úgy” felgöngyölíteni.
Sokszor speciális módszerekre, akár hipnózisra van szükség, de megéri megfejteni a sérülések okait, mert azok egyúttal magukban hordozzák a megoldásokat is.
Ha máshogy nem, akkor a megértés lehetőségével: egészen más minden háttérismeret nélkül egy bántalmazó nevelőapára gondolni, mint akkor, ha kiderül, hogy egykor ő is egy rendszeresen vert, rémült, kitaszított kisfiú volt. Ezek az információk természetesen nem törlik el a tetteket, és a múlton senki sem tud változtatni, de a tudatosítás más megvilágításba helyezi a dolgokat. Sokszor ez pontosan elég ahhoz, hogy végleg megszakadjon az örökölt trauma.
Képek: ambrozinio/Depositphotos.com, hplovecraft.mail.ru/Depositphotos.com, Sergios/Depositphotos.com