A legistenibb Márton-napi lakoma receptje: libacomb birsalmával és vöröskáposztával

A legistenibb Márton-napi lakoma receptje: libacomb birsalmával és vöröskáposztával

Címlap / Életmód / Receptek / A legistenibb Márton-napi lakoma receptje: libacomb birsalmával és vöröskáposztával

A monda szerint Márton, amikor hírét vette, hogy püspökké akarják szentelni, a libák óljában bújt el. A ludak hangos gágogásukkal, szárnyuk verdesésével azonban elárulták őt. Mártont 371-ben püspökké szentelték, és 398-ban bekövetkezett haláláig Tours-ban segítette a rászorulókat.

A népi hiedelem és a bölcs szokásjog szerint Szent Márton napján ajánlatos volt libát enni. Úgy tartották, hogy „aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik”. Ez a nap jelentette a paraszti év végét, befejeződtek a gazdasági munkák.

A cselédek megkapták éves bérüket, s hozzá ráadásként egy szép kövér szárnyast: egy libát. Ezzel aztán napokig elvolt az egész család. Készült abból minden jó. A liba zsírja is kitartott még egy ideig.

A liba húsából a papnak is küldtek kóstolót, mégpedig a hátsó részéből. Innen a „püspökfalat” elnevezés.

„A bornak Márton a bírója” – azaz ezen a napon kóstolták meg az újbort. Mártont egyes borvidékeken az újbor védőszentjeként is ismerik.

Hozzávalók 3 személyre:

  • 3 libacomb (40 dkg-osak)
  • nagy szemű ízesített tengeri só
  • 5-6 gerezd fokhagyma
  • 2 nagy vöröshagyma
  • 1 nagy alma
  • 1+1 kiskanál olaj
  • 1 nagy fej vöröskáposzta
  • 1 evőkanál almaecet
  • őrölt fűszerkömény
  • 2 birsalma
  • 1 dkg vaj
  • 1+1 kiskanál barna cukor
  • fahéj 

Elkészítés:

A libacombokat megtisztítjuk, megszárítgatjuk. Nagy szemű fűszeres tengeri sóval bekenjük. Ennek hiányában egyszerű só is megteszi.

A vöröshagymát és a fokhagymát megtisztítjuk. A fokhagymából 1-1 gerezdet egy hegyes kés segítségével a libacombokba nyomunk. Fantasztikus íze lesz majd, ha belesül a húsba.

Icipici olajjal ecset segítségével kikenjük a tepsit. Bőrös felükkel lefelé belehelyezzük a libacombokat. Köré rakjuk a maradék fokhagymát, a negyedekbe vágott vöröshagymát, és a magházától megszabadított, szintén negyedelt almát. A vöröshagymából ¼ részt hagyjunk meg a vöröskáposztához.

A libacombok alá öntünk 1 dl vizet. Alufóliával lefedjük a tepsit. Előmelegített sütőbe toljuk, 220 fokon 30 percig sütjük a libacombokat. A fóliát levesszük, a combokat megfordítjuk. Újra fólia, és 30 perc a sütőben, most már 200 fokon. Majd a fóliát levesszük, a combokat a kisült zsírral meglocsoljuk. A hőfok most már 180 fok legyen. A libacombok nagyságától függően még legalább 30-40 perc kell nekik a sütőben, hogy jó puha és omlós legyen a húsuk. 10-15 percenként locsolgassuk meg a combokat a kisült zsírjukkal.

A birsalmákat alaposan megmossuk, és felszeleteljük. Kevés vajon a legszebb szelet birsalmákat (kb.2/3 részét) párolni kezdjük. Hozzáadunk kiskanálnyi barna cukrot, és csipetnyi fahéjat. Vigyázzunk, hogy a birsalma szeletek ne essenek szét. Óvatosan fordítsuk meg őket. A fahéjas barna cukor remek karamelles réteget képez majd a birs szeleteken.

A vöröskáposztát megmossuk, kettévágjuk, torzsáját kivágjuk. A káposztát nagyon vékony szeletekre vágjuk. A vöröshagymát kevéske olajon megdinszteljük, rárakjuk a felszeletelt vöröskáposztát. Felöntjük 1 dl vízzel, sóval, őrölt fűszerköménnyel, csipet fahéjjal, kiskanálnyi barna cukorral ízesítjük. Kockára vágjuk a maradék birsalmát, és a káposztához adjuk. Beletesszük az almaecetet. Készre pároljuk.

Az omlós libacombokat vöröskáposztával és a fahéjas karamellizált birsalmával tálaljuk.

Igazi Márton napi lakoma!

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!