Ha azt hiszed, hogy most egy „liberális gyereknevelés” témájú cikk fog következni, akkor tévedsz – az én szívem és a tapasztalatom sokkal inkább a kapcsolódó nevelés felé húz. A kislányom cseperedése során persze velem is sokszor előfordult, hogy elbizonytalanodtam, és amikor a szakirodalmat böngésztem, akkor találtam rá a kapcsolódó nevelés fogalmára, aminek az 5 legfontosabb alapszabályát azóta is előszeretettel alkalmazom.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/5 Határszabás
A határszabás fontosságát már nagyon sok kutatás bizonyította, amik egytől egyig alátámasztják, hogy segítség nélkül a gyerekek nem fogják tudni, meddig mehetnek el. Ez egyenesen veszélyes lehet rájuk nézve, és érzelmileg is megviseli őket, mert egyszerűen nem találnak „keretet” az életükhöz. Gondolj csak bele! A mi életünk is tele van keretekkel: meghatározott időre járunk munkába, adott napokon kapjuk a fizetésünket és így tovább. Ezek nélkül csak tévelyegnénk, és nem találnánk a helyünket, kész káosz lenne az életünk. Nos, ugyanez igaz a határok nélkül nevelt gyerekekre is.
A határszabást illetően persze gyengédnek, de következetesnek kell lennünk, hiszen ebből megtanulják a kicsik, hogy igenis vannak olyan keretek, amiken nem léphetnek át. Ettől nem lesz nekik rossz, sőt, egyenesen megnyugvást jelent számukra, ha kicsit leszűkül az a hatalmas tér, ami a rendelkezésükre áll.
2/5 Gyerekidő
A gyerekidő tulajdonképpen arról szól, hogy minden napban kell lennie olyan időszaknak, amelyben 100%-os figyelemmel fordulunk gyermekünk felé. Egyszerűnek tűnik? Nos, nem az. Nekem sokszor tudatosan kell figyelmeztetnem magamat arra, hogy most játék van és gyerekidő. Nem számít, hogy lejárt a mosógép, vagy kaptam egy üzenetet, esetleg ideje vacsorát főzni. Jóval egyszerűbb a gyerekidőt a szabadban megvalósítani, amikor elég, ha félreteszem a mobilomat és máris a kislányomra tudok koncentrálni.
Persze, nem csupán ez a megoldás jó, sok családnál például az működik, hogy az esti rutin (a közös vacsora, fürdetés, meseolvasás) elégíti ki ezt a fontos igényt. Ami biztos, hogy mindez nagyban segíti az egymásra hangolódást, és ha jobban belegondolsz, ez abszolút érthető igény a gyermekedtől. Te hogyan éreznéd magadat, ha a szerelmed mindig csak úgy figyelne rád, hogy közben folyton valami mást is csinál?
Ez az egyik legnehezebb része a gyereknevelésnek, főleg akkor, ha sem a gyermekünk, sem mi magunk nem vagyunk túl nyugodt természetűek. Szülőként ijesztő és bosszantó az a korszak, amikor a gyermekek minden nehézségre, bökkenőre sírással reagálnak, pedig csak azért viselkednek így, mert máshogy még nem tudnak. Nem értik a komplex összefüggéseket, és ami a lényeg: sokkal jobban a jelenben élnek, mint mi. A fellépő dilemmákra azonban nem igazán tudunk rávilágítani, egy hároméves gyermek nem fogja megérteni, hogy nem dől össze a világ, ha otthon maradt a homokozólapát – számára ugyanis összedől. A kapcsolódó nevelés arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeknek a kitöréseknek a legjobb kezelési módja a meghallgatás, mert a sírás egyszerűen gyógyír a fájdalomra.
Azt kell meglátni, hogy a gyerekek a sírással megszabadulnak a rossz érzéseiktől, a feszültségtől, és ha nem kell elfojtaniuk az ösztönösen feltörő stresszoldójukat, akkor sokkal könnyebb velük dűlőre jutni a különféle kérdésekben.
