Történetek, amikor a volt partner viselkedése megváltozott a „vagyonosodás” hírére.
Minden további nélkül
Összefutottunk a boltban, kicsit beszélgettünk, majd másnap este együtt vacsoráztunk. Elragadóan nézett ki és nagyon kedves volt, jólesett együtt nosztalgiázni. Nálam aludt és reggeli közben azon merengtem, hogy akár újra is kezdhetnénk amikor közölte, hogy gyorsan szüksége lenne hárommillió forintra.
Ez van
Visszajött, én pedig visszafogadtam, mert még mindig szeretem. Olvass még a témában
„Mindenki előtt felpofozta a férjét” – Több nő üti meg partnerét, mint gondolnánk
3 dolog, amit minden iskolareggelen megteszek, hogy mindenkinek jobb legyen a napja
6 teljesen átlagos mondat, ami mélyen megérinti azt, aki magányosan nőtt fel – szakértők szerint
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
Ez bók akart lenni?
Felhívott és azt mondta, hogy újrakezdhetjük, mert „most már fel tud rám nézni.” A mai napig nem értem, hogy miből gondolta, hogy én ezt bóknak fogom venni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






