A külső megfog, a belső megtart! Ez így túl egyszerű, mert valójában más kell, hogy valaki megtartson!

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A külső megfog, a belső megtart! Ez így...

A külső megfog, a belső megtart! Ez így túl egyszerű, mert valójában más kell, hogy valaki megtartson!

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

A szép belső kevés?

Nem, valójában a szép belső az, ami két embert, két lelket akár örökre is összeköthet. Ennek hiányában nem is alakulhat ki komolyabb érzelmi kötődés. Azonban ki határozza meg, hogy kinek mennyire szép a lelke? Nincs erre különösebb előírás, inkább az a mérvadó, hogy jól passzoljon egy másik lélekhez, akivel összefonódhat a sorsa. Ezért olyan fontos megmutatni igazi önmagunkat, nem pedig a külsőségek mögé rejtőzni. Mert végsősoron ez lesz az, ami annyira ellenálhatatlanná tesz minket.

Persze a szép belső önmagában még nem elegendő. A legfontosabb, ha mellette még a külsőt is számításba vesszük. Ez nem felszínesség kérdése, egyszerűen egy ember akkor működik jól, ha kívül-belül harmóniában él. Az pedig nem működik a test elhanyagolásával. Nem másnak kell megfelelni, csakis önmagadnak, ezáltal pedig megváltozik az egész kisugárzásod, ami hatással lesz a belső megjelenésedre is.

Oldalak: 1 2 3

A cikk folytatódik, lapozz!

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.