Vannak, akik intuitív élményre vágynak a lánybúcsújuk alkalmával, míg mások a klasszikus értelembe vett módon szeretnének ellazulni. Szerencsére sokszínűek vagyunk, így az elvárásaink és stílusunk is eltérő, a jó hír pedig az, hogy ma már szinte bármilyen leánybúcsúra is vágyjunk, az megvalósítható!
Spiritualitás és lelki feltöltődés
Előfordulhat, hogy a nagy nap előtt sokkal inkább vágysz egy kiadós beszélgetésre, nyugalomra, lelki feltöltődésre a barátaiddal, mint egy „ereszd el a hajam” éjszakára.
Akár egy egész napot szervezhettek a lélek köré, kezdve egy frissítő jógával vagy meditációval, majd egy hangulatos ebéddel, végül pedig egy kiadós beszélgetéssel és ellazulással a Lazula titkos kertben. Mindemellett részt vehettek intenzív önfejlesztő tréningeken, ahol közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, egyensúlyba hozhatjuk a lelki-testi harmóniánkat, és megismerkedhetünk hasonló gondolkodású nőkkel! Emellett elmehetünk auratisztításra, és még rengeteg lélekerősítő vagy spirituális eseményre! Olvass még a témában
6 ruha és kiegészítő, amit idén esküvői vendégként viselhetsz és 1, amit engedj el
„Miért rajong minden nő a díszpárnákért?” – Férfi szemmel mit értesz meg nehezen?
„Öregkorunkban minden lecsendesül, és ebben a csendben fülsiketítővé válik a rossz házasság.” – A boldogtalan házasság ára időskorban
Ezt a 8 elbűvölő parfümöt sztárok viselték az esküvőjükön
Ha pedig egy kiadós kirándulásra vágysz egy gyönyörű helyen, nézd meg előző cikkünket, amiben hazai virágfarmokat és arborétumokat mutatunk be!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





