A közvetlen járatok térnyerése a légiközlekedésben rengeteg új lehetőséget teremt a kalandvágyó turisták számára: ezekkel a gépekkel azok is magabiztosabban utazhatnak, akik kevésbé mozognak otthonosan a reptéren. Milyen látnivalókkal csábít Podgorica?
Montenegró fővárosa Podgorica és környéke csodálatos látnivalókkal csábítja azokat a turistákat, akik szívesen felfedeznének egy egyelőre – abszolút indokolatlanul – mellőzött vidéket. Az elmúlt években került a fókusz újra erre a páratlan tájra, az ország mintha kezdené felfedezni, hogy rengeteg olyan látnivalóval büszkélkedhet, amit érdemes megmutatnia a világnak. Szerencsére Budapestről már nemcsak autóval vagy éppen busszal zötykölődve (ahogy azt a 2000-es évek elején e cikk írója átélte) juthatunk el Montenegróba, hanem kényelmes repülőjárattal is.
Podgorica Montenegró legnagyobb városa és kb. 170 000-en lakják, ami jól mutatja, hogy nem annyira sűrűn lakott, népes vidékről beszélünk, legalábbis semmiképpen sem kell túlzsúfoltságtól tartani. Éppen ellenkezőleg, hozzá kell tennünk azt is, hogy a teljes lakosság harmada lakik a fővárosban. A kellemes légkör mellett azonban más érvek is szólnak az országban tett nyaralás mellett: kellemes, mediterrán éghajlat, gyönyörű hegyek, kristálytiszta tengerpart, eldugott, kevésbé „közhelyes” tájak és kedvezőbb árak, mint a szomszédos Horvátországban.
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
1/3 De mit érdemes megnézni Montenegróban?
A Kotori várat vétek lenne kihagyni, ha úgy tetszik, ez egy kicsit „kötelező látnivaló” az országba érkezők számára. Kotor óvárosát monumentális, több mint 4500 méter hosszú várfal veszi körül, aminek magassága 20 méter – a kellően impozáns látvány mellett a várat övező öböl is hatalmasat dob a felejthetetlen összképen. A vár mellett az óváros szintén megér egy kirándulást, hiszen itt valódi időutazásban lehet részed: ez az óváros az egyik legjobban megőrzött középkori település a Földközi-tengeren.
2/3 Luxust és puritán strandokat is választhattok
Montenegró nem egy hatalmas ország, de határának csaknem negyedét tengerpart övezi, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy az aktív kirándulások után pihenjetek egyet a strandon. Kotor közelében található Tivat, az Adria egyik legnagyobb, privát kikötője. Talán éppen ezért olyan kiemelkedőek az itt található strandok, amik változatos látképpel és igényes szolgáltatásokkal várják a pihenni vágyókat. Hatalmas hegyormok és lassan mélyülő kavicsos partok jellemzik az összképet és a luxushangulat az egész városban érezhető.
Ha pedig azt gondoltad első blikkre, hogy Montenegróban csak sziklák vannak, akkor sokat nem tévedtél, de itt a kellemes meglepetés: az ország legdélebbi részében (közel Podgoricához) található Ulcinj. Ebben a városban már erőteljesebben érezteti hatását a balkáni hangulat, hiszen a törökök uralták a területet – ez egyúttal azt jelenti, hogy egy országon belül több kultúrába is belekóstolhatsz. A környék látképét meghatározza a Citadella, de a legtöbben az Adria leghosszabb, 12 kilométeres strandja, a Velika Plaza miatt érkeznek ide. A végeláthatatlannak tűnő, túlnyomórészt homokos part kifejezetten óceáni hangulatot kelt, amire sokszor a hullámok is ráerősítenek.
Budva már közelebb található Podgoricához, mint Katar, a városból a nyílt tenger felé haladva az első nagyváros kerül most a figyelem középpontjába. A város történelmi magja egy kis félszigeten fekszik, ami már a római korban is fontos helyőrség szerepét töltötte be – manapság a történelmi óvárosa és strandja az, ami hívogatja a turistákat. Innen szinte karnyújtásnyira van Sveti Stefan, ami nemcsak egy festői szépségű „városka” egy szigeten: ez bizony egy luxus szálloda komplexum, amire kívülről is öröm ránézni. Nem véletlenül az Adria egyik legdrágább hotele!
Végül, de nem utolsó sorban említésre érdemes a szintén Podgorica közelében levő természetvédelmi terület, aminek egyik központi látnivalója a Shkodrai-tó. Ez a buja, zöld, kanyonokkal teli vidék csak úgy vonzza a védett állatokat, főleg madarakat, amik közül sokan itt telelnek, hiszen a mediterrán klíma miatt a Shkodrai-tó nem fagy be.