A koronavírus alatt biztosan nem tesz jót a közösségi média

Címlap / Hírek / A koronavírus alatt biztosan nem tesz jót a közösségi média / 2. oldal

A koronavírus alatt biztosan nem tesz jót a közösségi média

A szakértők megjegyezték, hogy tanácsos lehet közösségimédia-szüneteket tartani a járvány alatt, hogy az emberek ne rontsák a már egyébként is törékeny mentális egészségüket egy világjárvány idején.

Csillagjegyek: ez a tárgy szívja el az otthonod energiáját

A kutatók depresszióra, szorongásra és stresszre is megnézték a válaszadókat. Az eredmények pedig azt mutatták, hogy a csoport több mint fele küzdött legalább valamilyen szintű depresszióval. 20 százalékuknál már közepes vagy súlyos volt a helyzet.

Ötből négy ember alacsony szintű traumáról számolt be, 7 százaléknak pedig komoly traumás élményei voltak. Ötből négy ember ugyan nem súlyos, de nem is enyhe, hanem közepes, már problémákat okozó másodfokú traumát élt át a túlzott közösségimédia-használat miatt.

A mostani eredmények is azt igazolják tehát, amit a korábbiak a közösségi médiával kapcsolatban. Az azt használó személy, a szituáció és a külső körülmények határozzák meg, hogy mikor káros a közösségimédia-használat. Egy egyébként is stresszes helyzetben, egy világjárvány során az onnan ránk zúduló információ szorongást, depressziót válthat ki.

Olvass még a témában

Érdemes kisebb-nagyobb szüneteket tartani, és csak nagyon ritkán tájékozódni ezekről a felületekről. Így a közösségimédia-használat nem ad hozzá még egy stressz-faktort az egyébként is mentálisan megterhelő járványügyi intézkedésekhez, a szociális izolációhoz és a folyamatos bizonytalansághoz.

Forrás

✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

4 csillagjegy, akinek a nyár vége váratlan bőséget tartogat
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.