Na, én léptem!
Beszéljünk kicsit a másik oldalról, azokról, akik egyből menekülőre fognák, ha úgy érzik, egy kapcsolat már túl nagy terhet jelent számukra. Ez történhet azért, mert egy párkapcsolat komolyra fordul, de akár a másik túlzott kötődése, szeretete is elindíthat egy ilyen folyamatot. A kötődési minták alapján, ők a menekülő típusok, akik rettegnek az intimitástól. Ez szintén több minden miatt kialakulhat, de a válaszok itt is gyerekkorban keresendők.
Az ő esetükben lehet, hogy egy túlzott kontrollmániás család miatt alakult ki a kötődés ezen fajtája és lehet, hogy olyan szülők irányítása alatt nőttek fel, akik minden lépésüket figyelték.
Felnőttkorban egy szorongóan kötődő társ képes azokat a gyerekkori gombokat benyomni, amitől a menekülőben egyből megszólal a vészharang, hogy itt valaki megint kontrollálni akar, csak éppen más eszközökkel.
Gondolhatnád, hogy férfiaknál gyakoribb ez a fajta kötődés, ám rengeteg nőt is érint, akik nagyon nehezen képesek közel engedni magukhoz bárkit. A sebezhetőségtől való félelem is menekülővé tehet valakit, abban az esetben, ha nem akarja tökéletlenségét a másik előtt felfedni, így még idő előtt menekülőre fogja a dolgot. Természetesen ebben az esetben is súlyos problémák vannak az intimitással. Olvass még a témában
„Mai napig úgy érzem, hogy engem átvertek” – Nemcsak partnert választasz, hanem életformát is
Ha ebben a hónapban születtél, először mindig valaki lelkébe szeretsz bele
„Kivettem a kedvéért egy luxuslakást” – Férfiaktól kérdeztük, mit nem szabad megtenni egy nőért
Ezért hiszek a második házasságom előtt is a szerelemben
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






