Kutatás: a koronavírus még ezt is megváltoztatta az életünkben

Kutatás: a koronavírus még ezt is megváltoztatta az életünkben

Címlap / Hírek / Kutatás: a koronavírus még ezt is megváltoztatta az életünkben

A koronavírus megjelenése teljesen átszabta az életünket, ráadásul olyan területekre is kiterjedt ez a változás, amire korábban nem is gondoltunk volna.

2020 márciusa óta egyszerre történt velünk rengeteg dolog, miközben szinte alig gyarapodtunk valós élményekkel. Karanténba kerültünk, megtapasztaltuk a digitális oktatást, az idősávos vásárlást. A maszk a táskánk alapkelléke lett, és már pontosan tudjuk, milyen az, ha este 8 után a szomszédba sem szaladhatunk át.

Az egész világ átalakult, az emberek pedig úgy próbáltak meg alkalmazkodni, ahogy tudtak. Van, akinek könnyebben ment, míg másoknak sokkal nehezebb volt megszokni ezt az új életmódot, a bezártságot és az egyedüllétet. 

A PLOS One külföldi lapban most egy friss kutatás rávilágított arra, hogy a COVID-19 megjelenése még az életünknek egy olyan szakaszára is kihatással volt, amire nem feltétlenül számítottunk. Szakértők szerint ugyanis az elmúlt hónapokban teljesen átalakult a természettel való viszonyunk.

A járvány hatására rengeteg ember vonult ki a szabadba, ahol ráadásul több időt is töltöttek, mint amikor nem volt világjárvány.

Ezt egyes helyeken online kérdőívekkel vizsgálták, amelyeket erdőkben és parkokban helyeztek el. A QR-kód leolvasásával pedig az arra járók válaszolhattak a kérdésekre. Volt olyan park, ahol a látogatók 26%-a életében először, vagy nagyon hosszú idő után először járt. A jelenlegi stresszes időszakban a látogatók úgy érezték, a természet jelenti a legjobb menekülő utat a nyugalomhoz.

Ragaszkodunk a természethez

Rengetegen kezdtek bele természetjárásba, vagy döntöttek úgy, hogy felfedezik a közelükben lévő parkokat, erdőket, amelyeket amúgy korábban meg sem látogattak volna. A koronavírus és a korlátozások miatt úgy alakult, hogy sokaknak ez maradt az egyetlen szórakozási lehetőségük.

A zöldövezet pedig egyfajta lelki feltöltődést jelentett. Sokakat a koronavírus ébresztett rá arra, hogy milyen fontos az, ha van lehetőségünk kimenni a szabadba, és nem a négy fal között kell ülnünk.

Ennek kapcsán többen is úgy döntöttek idén, hogy kertesházat vesznek, vagy legalább olyan területen keresnek új lakást, amihez sétatávolságra zöldövezet is található.

Bár a szakértők számítottak arra, hogy sokkal magasabb arányban fordulnak meg az emberek a szabadban, arra még ők sem gondoltak, hogy az elmúlt néhány hónap ilyen nagy hatással lesz a természettel való kapcsolatunkra. Egy másik kutatás során például kiderült, hogy sokkal többen szerveztek szabadtéri programokat az utóbbi időben.

Ennek hatására új hobbik váltak népszerűvé az emberek körében. Ilyen volt például az állatok megfigyelése, a kertészkedés (sokan kert nélkül, erkélyeken vagy akár a szobában vágtak bele), valamint a kreatív hobbik, amelyek sokszor összefügtek a szabadban töltött idővel.

Kutatások már azt is számtalanszor bebizonyították, hogy ha több időt töltünk a természetben, az a lelkünkre is jó hatással van.

Megfigyeléseik alapján elmondható, hogy egy séta az erdőben csökkenti a stressz-szintünket, nyugodtabbá válsz tőle, ráadásul a fizikai egészségünkhöz is hozzátesz.

Önmagában a mozgás jót tesz a testednek, de a friss levegővel kombinálva alacsonyabbá válik a vérnyomásod. A szívverésed, és a stressz-hormonok termelését is szabályozza. Nem véletlen, hogy egy séta után te is vidámabban és kreatívabban térsz haza, ráadásul ez a jókedv a nap további részében is veled marad.

Forrás

VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!