Életmód / Lélek / Hírek

Koronavírus: Ez történik, ha megtiltják az embereknek az érintést

Megváltozott szabályok

A legtöbbek számára természetes, hogy amikor egy rokonnal, baráttal találkoznak, vagy akár csak véletlenül összefutnak, kezet nyújtanak, esetleg megölelik egymást vagy puszit is adnak. A járványügyi óvintézkedések miatt azonban a szakemberek most óva intenek ettől mindenkit. Hogy csökkentsük a lappangó fertőzés átadásának kockázatát, tartózkodnunk kell az érintéstől, a fizikai kontaktustól, ami sokak számára nagyon furcsa érzés.

Nem ritka, hogy barátok, ismerősök tanácstalanul toporognak egymás mellett, hiszen szocializációnk során megtanultunk bizonyos társas normákat mind az üdvözlés, mind az elköszönés, vagy éppen egy beszélgetés fenntartására. Ezeknek pedig eddig elengedhetetlen része volt a fizikai kontaktus is. Éppen emiatt most sokan úgy érzik, idegen területre tévedtek, és zavarba jönnek. Nem tudják, mi a helyes viselkedés, sutának érzik az üdvözlést ölelés nélkül, vagy a beszélgetést a karnyújtásnyinál nagyobb távolságból. Az érintés hiánya azonban ennél nagyobb bajt is tud okozni.

Érintés: az első kapcsolat a külvilággal

Az érintés a legelső és legmélyebb kapcsolatunk a környezetünkkel. Újszülöttként még az érzékeink fejletlenek, a különféle ingerekkel pedig nem is feltétlenül tudunk mit kezdeni ebben az időszakban. A bőrkontaktus azonban már a születés pillanatától kezdve megnyugtató, sőt szükségszerű a babának. Nem véletlen, hogy a modern tudomány elengedhetetlen jelentőséget tulajdonít annak, hogy a születés utáni első órában a baba, az anya, vagy ha valamiért ez nem lehetséges, akkor az apa mellkasán pihenhessen. Az érintésre pedig később is mindennél nagyobb szüksége van.

Kísérletek igazolták, hogy az érintés egy kisgyerek számára éppen olyan nélkülözhetetlen igény, mint például az evés vagy az alvás. Ennek hiánya nem csak az egészséges fejlődésnek áll útjába, de akár fizikailag is megbetegítheti.

A testi kapcsolatra pedig a későbbiekben is szükségük van. Az emberszabású főemlősök napjuk egy jelenős részét töltik kurkászással, ami a szociális kapcsolatok megerősítése mellett azt az érzést hívja elő, hogy egy hozzánk közel álló velünk van, összekapcsolódik velünk, így biztonságban, egységben vagyunk. Ugyan az ember ilyesmit már nem csinál, de a simogatás nagyon hasonló érzést vált ki. A kutatók még azt is megállapították, hogy a legpozitívabb hatással valamilyen, szőrrel vagy hajjal fedett testrészünk, például a fejbőr vagy az alkar cirógatása van. Egészen pontosan akkor maximalizálható az eredmény, ha másodpercenként 2,5 cm-es „sebességgel” simogat bennünket valaki.

deniskomarov/istockphoto.com

De mi történik, ha eltűnik az érintés?

Az érintés hiánya bizonytalanná, zavarttá, idővel pedig depresszióssá tehet bennünket. Emellett szó szerint fizikailag is megbetegedhetünk tőle, ahogy az érintés meg is gyógyíthat. Léteznek terápiák, melyek során öleléssel, simogatással gyógyítják például a poszttraumás stressz szindrómában szenvedő betegeket.

A magányos idősek körében pedig gyakran figyelhető meg, hogy az elszigetelődés, a fizikai kontaktus hiánya az egészségre is negatív hatást gyakorol. A kutatók emlékeztetnek rá, hogy míg ez korábban is problémát jelentett, a világjárvány miatti óvintézkedések miatt még többeket érinthet.

Az érintés, a legelemibb és legnagyobb érzékszervünk által tapasztalt élmény hiánya így bármilyen apróságnak tűnik is, hosszú távon a ma ismert társadalom összeomlásához vezetne.

Akkor nem érdemes betartani a járványügyi előírásokat?

Természetesen de. A drámai következmények nem egyik napról a másikra következnek be, és noha sokan valószínűleg most is érzik az érintés hiányát, jelenleg a járványügyi szabályok semmibevételével többet kockáztatnánk, mint amennyit nyernénk.

A kutatók inkább arra próbálnak figyelmeztetni, hogy használjuk ki ezt az időszakot arra, hogy felismerjük, milyen fontos szerepe van az életünkben valaminek, amit eddig magától értetődőnek vettünk. Ha pedig egyszer ismét szabad lesz a csók és szabad a tánc, ne felejtsük majd el szorosan magunkhoz ölelni azokat, akik fontosak a számunkra.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást