A családom
Egyedül élek a fővárosban, a családom vidéken, két különböző helyen. Március előtt viszonylag rugalmasan tudtuk látogatni egymást, azóta viszont természetesen az egészségünk lett a prioritás. Hiába beszélünk pár naponta telefonon, vagy csetelünk szinte minden nap, hiába küldözgetünk egymásnak fotókat arról, hogy mi történik velünk, nem ugyanaz az érzés, mintha együtt ülnénk a vacsoraasztal mellett.
Közben a pár hónapos unokahúgom hamarosan egy éves lesz és én jóformán teljesen lemaradtam élete első évéről. Ezt már sosem kapom vissza.
A szabadság
Persze a szó hagyományos értelmében továbbra is szabadok vagyunk, de mégis sokan érezzük úgy, hogy nincs döntési lehetőségünk, ketrecbe vagyunk zárva. Az a fajta szabadság hiányzik, ami tele van lehetőségekkel, aminek köszönhetően spontán lehetek, azt érezhetem, hogy élek. Szeretnék újra annyira szabad lenni, hogy ha kedvem támad vegyek egy repjegyet vagy egy vonatjegyet valamelyik Európai országba akár már a jövő hétvégére, hogy aztán két nap alatt minél többet magamba szívjak egy idegen kultúrából.
