Haha
Én még nem nősültem meg, de a barátaim többsége már igen, és ez pontosan így van. Egy férfi sosem élete szerelmével köti össze az életét, ezt a nők csinálják. Mi akkor házasodunk, amikor észbe kapunk, hogy ideje felnőni – akarom mondani „megállapodni” – és elvesszük az első utunkba kerülő normális csajt. Vagy azt, akivel éppen akkor együtt vagyunk. A szerelemnek nem sok köze van hozzá…
Mami mami mami
Mivel névtelenül válaszolok, őszinte leszek, bár arccal ezt a kínpadon sem vallanám be. Szóval amíg otthon laktam, addig anyám főzött, mosott, vasalt rám, és amikor elköltöztem, ezt mind nekem kellett csinálnom. Aztán lett egy barátnőm, aki automatikusan átvette tőle ezeket a feladatokat, és ez tetszett.
Amikor szakítottunk, lett egy újabb barátnőm, aki szintén mindent megcsinált, és amikor hat év múlva azt mondta, hogy vagy gyűrűt kap, vagy lelép, elgondolkoztam. Arra jutottam, hogy semmi kedvem új csajt keresni, és jól elvagyok így, úgyhogy kapott gyűrűt, megvolt az esküvő, és azóta csend van, nekem meg ez a legfontosabb. Romantikus ez? Nem, de ez van, mindenki (relatíve) boldog. Olvass még a témában
„Az igazság a romantikus film és a pornó között van” – Ezért nem tudja a pasi, mire vágysz az ágyban
„Agresszió nélkül ütnek oda, ahol a legjobban fáj” – Férfiakat kérdeztünk, miért félnek a nőktől
Nem vettem fel a férjem nevét, amikor összeházasodtunk – a konzervatív ismerősöm teljesen kiakadt
„Már az ajtót sem merik kinyitni” – A modern feminizmus összezavarta a férfiakat és mindannyian isszuk a levét

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






