A zöld lépések fontossága
Van azonban még egy szempont, amiről azt hiszem, nem beszélünk eleget. Ez pedig az, hogy a gyermekvállalás értelmet és motivációt ad a tudatosabb élethez. A „zöld” lépésekkel ugyanis nem a bolygót mentjük, az remekül ellesz akkor is, ha az emberiség kapzsiságával kiírtja majd magát.
Az életmódváltással és a környezettudatosabb gondolkodással és cselekedeteinkkel saját magunkat mentjük: a jövőnket. Kérdéses, hogy milyen lesz a bolygó jövője, hogy jut-e majd mindenkinek ivóvíz és mikor válik mérgezővé a levegő. A gyermekvállalás ugyanakkor tulajdonképpen a hitünk bizonyossága: a hité, hogy az emberiség még jövője még nincs teljesen veszve.
A jövőnket akkor van értelme menteni, ha van kinek. Persze, attól, hogy valaki nem vállal gyereket bármilyen okból is, még mentheti az emberiség jövőjét mások gyermekeinek. A gyermekvállalás önmagában nem kell, nem szabad, hogy a bolygó halálos ítéletévé váljon. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. január 27. a numerológia szerint: az empátiád ma aranyat ér
Elmúlt a depresszióm és elhagytam a vérnyomáscsökkentőt: így változott meg az életem, amikor letettem az alkoholt
Megértőbb lettem, mióta tudom: vannak, akik ezért nem bírják a kritikát
Ilyen vagy, ha Halak vagy – A Halak jegyűek 5 negatív tulajdonsága
Meg kell találnunk a módját annak, hogy megőrizzük az életet, de ezt úgy kell tennünk, hogy közben nem szabotáljuk saját magunkat. És igen, vannak dolgok, amikhez erről le kell mondanunk. El kell majd döntenünk, hogy ez az olcsó repülős nyaralás, a családonként két kocsi és az esztelen felvásárlás, vagy a családalapítás lesz. Részemről nem kérdés, hogy melyiket vagyok hajlandó feláldozni a jövőért.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





