„Azóta tartunk ettől a vírustól, amióta megjelent. Ez az érzés csak erősödött bennünk, amikor megtudtuk, ez a gyerekeknél zömében nem okoz tünetet, de szövődményt már sajnos igen. Ezt az aggodalmat tetézte, hogy a középső gyermekünk élsportoló, napi öt edzéssel, és rettegtünk attól, mi van, ha átment rajta, nem tudunk róla és közben meg keményen edz. Október elején aztán váratlanul egy kislány költözött a pocakomba.
Akkor még azt lehetett hallani/tudni, hogy a kismamákra ez a vírus nem veszélyesebb, mint az átlagemberre. Ettől függetlenül én nem nagyon mocorogtam. Home office-ban dolgozom 2020 óta, maximum a fiúkért mentem az iskolába vagy az edzés végére. Minden szabályt és előírást betartottunk, már, ami a maszkviselést és a kézfertőtlenítést illeti. Barátokkal, sőt rokonokkal sem találkoztunk. Megtanultunk ezzel együtt élni, mint mindenki más. És vártuk az oltást, ami egyre csak közeledett. Már szinte karnyújtásnyira volt…
Elérkezett február. Akkor már a fiúk iskolájában is egyre több lett a beteg kisgyermek, tanár. Sajnos egyre többen lettek a környezetünkben is betegek. A legnagyobb fiunk egy csütörtök délután úgy érkezett haza az iskolából, hogy fáj a feje, fájnak az ízületei. Lázat mértem, és ekkor már hőemelkedése volt. Lefeküdt pihenni, és rettentő ijesztő volt, hogy ebből a pozícióból két nap után kelt csak fel. Gyenge volt, erőtlen. Szerencsére sikerült elintézni, hogy már aznap este leteszteljék. Valahol a lelkem mélyén tudtam és éreztem, hogy ez a vírus itt van a családunkban. Olvass még a témában
A diagnózisod lehet ok, de nem kifogás – Miért kezdtük fegyverként használni a pszichológiai terminusokat?
5 jel, hogy egy találkozásnak több jelentősége van, mint gondolnád
Újra beszélünk, de bárcsak ne tennénk – Amikor rájössz, hogy a legjobb barátnődből már csak egy kínos emlék maradt
„A hírekben láttam meg a körözési fotóját” – Emberek, akik nem is sejtették, hogy bűnözőkkel találkoztak
Másnap délben, nem e-mailt kaptunk, hanem a laborból hívtak, hogy a gyermek szuperterjesztő, akkora a vírusszám benne, és, hogy hívjak fel mindenkit, akivel az elmúlt napokban találkozott. Ekkor már bizonyossá vált, hogy ezt mi, a többiek sem fogjuk megúszni. Azért, mivel semmiben sem lehetünk biztosak, édesapa és a három fiú felköltözött az emeletre, én pedig a földszinten éltem. Próbáltak annyira elszeparálni, amennyire lehetett, hátha mégsem kaptam el. Ez ment három napig, és azt hiszem ez az időszak volt a legrosszabb számomra.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
