Az apró állat ősei az ismeretlenbe vesztek, fajtájára nézve törzskönyvezett korcs volt, de annál mérgesebb és hangosabb. Naphosszat járkált föl s alá a felségterületén, elzavart minden zavaró elemet: a virágra szálló pillangótól kezdve, a szemtelen verebeken át, a kóborló macskákig.
Vad és kitartó ugatásával gyakran őrölte a szomszédban lakók idegeit, főként hajnalonként, amikor minden jóérzésű ember az igazak álmát alussza. (Azaz aludta volna.) Az utcabeli gyerekek is szívesen mérgelték: faágakkal verve a kapu rácsait – és Masni tette is a dolgát becsülettel: ugatott, acsarkodott, vicsorgott, pufogott.
– Fiam! Ne hergeld azt a kutyát, mert beléd harap! Hozzám aztán ne gyere panaszkodni! –figyelmeztette a szomszéd Zolikát Laci bácsi, a kutya gazdája. Olvass még a témában
– Á! Egy ilyen kiskutya nem is tud harapni! – kételkedett nevetve a kisfiú, és tovább idegesítette a kutyát.
