Kisfiún állt bosszút az őrült kutya

Kisfiún állt bosszút az őrült kutya

Címlap / Egyéb / Kisfiún állt bosszút az őrült kutya

Masni mindennek volt mondható, csak félelmetesnek nem. De hogy is lehetne elrettentő egy kutya, aki „vasággyal” együtt alig nyomott többet 2 kilónál?

Masni mindennek volt mondható, csak félelmetesnek nem. De hogy is lehetne elrettentő egy kutya, aki „vasággyal” együtt alig nyomott többet 2 kilónál?

Az apró állat ősei az ismeretlenbe vesztek, fajtájára nézve törzskönyvezett korcs volt, de annál mérgesebb és hangosabb. Naphosszat járkált föl s alá a felségterületén, elzavart minden zavaró elemet: a virágra szálló pillangótól kezdve, a szemtelen verebeken át, a kóborló macskákig.

Vad és kitartó ugatásával gyakran őrölte a szomszédban lakók idegeit, főként hajnalonként, amikor minden jóérzésű ember az igazak álmát alussza. (Azaz aludta volna.) Az utcabeli gyerekek is szívesen mérgelték: faágakkal verve a kapu rácsait – és Masni tette is a dolgát becsülettel: ugatott, acsarkodott, vicsorgott, pufogott.

– Fiam! Ne hergeld azt a  kutyát, mert beléd harap! Hozzám aztán ne gyere panaszkodni! –figyelmeztette a szomszéd Zolikát Laci bácsi, a kutya gazdája.

– Á! Egy ilyen kiskutya nem is tud harapni! – kételkedett nevetve a kisfiú, és tovább idegesítette a kutyát.

– Átmegyek Laci bácsiékhoz tojásért! Jössz velem? – kérdezte másnap Zolikát az édesanyja.

– Persze. De ha gondolod, átmegyek én egyedül. Legalább összehaverkodom Masnival – ajánlotta fel a kisfiú.

A kutya őrült farkcsóválással fogadta a kis vendéget. Körbeszaglászta, körbeugrálta, és még azt is megengedte, hogy megsimogassa, majd elégedetten leheveredett a küszöb elé.

– Látja, Laci bácsi! Nem is hamis ez a kutya. – bizonygatta a kisfiú, majd óvatosan a csíkos szatyrába tette a 10-es teli tojástálcákat.

– Kikísérlek! – javasolta Laci bácsi.

– Tessék maradni! Kitalálok egyedül is… – indult el határozottan Zolika.

– De a kutya! 

– Haverok vagyunk.

Az öreg megpróbált igyekezni. Reumától megmerevedett ízületei viszont nem akartak engedelmeskedni. Alig tíz másodperc múlva éktelen csaholás és sikítás csatazaja közepette tért vissza Zolika – kezében az alaposan összeszabdalt csíkos szatyorral, és a szatyron piócaként csüngő Masnival.

– Én… Én… Nekem ugrott… Pedig nem csináltam semmit. – zihálta a fiú kipirosodott arccal.

– Most nem… De tegnap… – állapította meg Laci bácsi, majd gyengéden lefejtette a méregtől nyárfalevélként remegő kutyát a szatyorról. – A kutya nem felejt…

De Zolika sem. Azóta esze ágában sincs kutyákat hergelni.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást