„Belefáradtam, elegem van!” – Ismerős gondolatok a világjárvány alatt

„Belefáradtam, elegem van!” – Ismerős gondolatok a világjárvány alatt

Címlap / Életmód / Lélek / „Belefáradtam, elegem van!” – Ismerős gondolatok a világjárvány alatt

Még nekem is nagyon sokszor ért véget úgy a napom, hogy azt éreztem, ez az egész egy rossz álom és annyira szürreális minden, hogy egyszerűen nem lehet az életünk része. A tavaszi karantén alatt szinte úgy néztük a világot, mintha nem is élnénk benne, és mindannyian kétségek közt vártuk, mi fog történni.

Nyáron sokakhoz hasonlóan mi is úgy éreztük, hogy vége lesz ennek az őrületnek, az őszre ígért második hullám csak riogatás volt. Könnyű volt mindentől elvonatkoztatni, hiszen a régóta betervezett külföldi nyaralásunkat is gond nélkül lebonyolítottuk. Nyáron, ahogy hallgattam a tenger hullámait, minden probléma távolinak tűnt. Gondolni sem tudtam arra, hogy nehezebb lesz az év második fele.

Ez már fél éve történt és nemhogy egy kifejezetten megterhelő időszakot tudhatunk magunk mögött, még mindig nem látjuk a pandémia végét. A korlátozások annyira a mindennapjaink részéve váltak, hogy már-már maguktól értetődőek. Sajnos, az év első része számomra – és tudom, hogy mások számára is – a legnehezebb. Rövidek a napok, hideg van a szabadban, jönnek-mennek a betegségek, és most tényleg nagyon nehéz kapaszkodót találni, hiszen gyakorlatilag sehova se mehetünk.

Ez az időszak azoknak is megterhelő, akik tényleg optimisták, előre tekintenek és próbálják kihozni a legtöbbet abból, ami megadatott. 

Rengeteg feladatunk van továbbra is

A távmunka, a 0-24 órás gyermekfelügyelet és az egyéb teendők közti zsonglőrködés sok embert a kiégés szélére sodort. Szinte mindenki túlterhelt, kimerült, elkeseredett és bizonytalan: úgy vagyunk részesei egy gonosz forgatókönyvnek, hogy alig van ráhatásunk a játékszabályokra. Sokan elvesztették az állásukat, míg azoknak, akiknek szerencséjük volt és továbbra is dolgozhatnak, gőzerővel próbálnak a család sürgető szükségletei és az állásuk megtartása között egyensúlyozni. 

Olyan dolgokon dilemmázunk, amik korábban az eszünkbe se jutottak. Mennyire fertőtlenítsem az élelmiszereket? Raktam maszkot a táskámba? Megölelhetem a szüleimet? Hazaérek a kijárási korlátozás előtt?

Nem segít a közösségi média jó szándékú próbálkozása sem. Én állandóan olyan hirdetéseket kapok, hogyan adjam ki a könyvemet, milyen új projektekbe vágjak vele, egyszóval mennyire figyeljek arra, hogy a karantén ideje ne vesszen kárba. Ehhez képest örülök, ha a totális kimerültségben nem alszom el fél órával azután, hogy letettem aludni a gyermekemet.

Úgy merülünk ki, hogy nem látjuk, hol van a válság vége, ami erőt adhatna átvészelni a mindennapokat. Abszolút érthető, miért érezzük ezt az új típusú kiégést, de így legalább kicsit tudatosabban tarthatjuk távol magunktól a legmélyebb pontjait.

VikaValter/istockphoto.com

A döntési fáradtság

Általában, amikor a kiégésről van szó, akkor a 12-14 órás munkanapokra gondolunk, nem arra, hogy most már lassan egy éve kilátástalanul hajtjuk a malmot előre. A munkaidő, bármilyen hosszú is, egyszer véget ér, és utána van idő feltöltődni – erről most szó sincs. Egy ilyen világszintű válságban egészen másfajta kiégéstől szenvedünk, amit a szakértők döntési fáradtságnak hívnak. Olyan alapvető dolgok és jogok változnak napról napra, mint a szabad mozgásterünk, az önálló döntéseink. Ezeknek már csak a követése is nagyon fárasztó – még fárasztóbb hozzájuk alkalmazkodni.

Oldalak: 1 2

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást