Két évtizede vagyunk együtt – ez a 6 szokás segített, hogy erősebbek legyünk együtt

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Két évtizede vagyunk együtt – ez...

Két évtizede vagyunk együtt – ez a 6 szokás segített, hogy erősebbek legyünk együtt

🎥 Ezt árulja el rólad a neved első betűje a numerológia szerint

Őszinteség ott, ahol igazán számít

Ha egy kapcsolatban folyamatosan lábujjhegyen kell járni, akkor ott valami nagyon nincs rendben. Ezért a fontos dolgokat mindig megbeszéljük – még akkor is, ha nehéz. Sőt, talán pont ilyenkor a legfontosabb nyugodtan leülni. Egy kapcsolat akkor tud hosszú távon működni, ha mindketten érezzük: biztonságban kimondhatjuk a vágyainkat, a határainkat, a félelmeinket.

Volt, amikor nekem kellett kifejtenem, hogy mi bánt, mi zavar a viselkedésében, máskor neki kellett jeleznie, hogy több figyelmet vár tőlem – vagy, hogy ne kérjek számon rajta olyat, amit én magam sem teszek meg. Ezek sosem voltak könnyű beszélgetések. De minden egyes alkalommal közelebb kerültünk egymáshoz, mert egyre jobban értettük, mi a fontos a másiknak (és erre aztán nem is voltunk restek odafigyelni).

A cikk folytatódik, lapozz!

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 3 csillagjegy, akit próbára tesz a sors
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.