Barátaim, Kati (31) és Bali (35) hat Angliában töltött év után döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Egy költözés – pláne ilyen sok idő után – mindig rengeteg szervezéssel és stresszel jár, ám ők korántsem a hagyományos módját választották a dolognak: úgy döntöttek, hogy a két és fél órás repülőút helyett inkább hazabicikliznek. Április 24-én indultak útnak, és május 19-én értek Sopronba, a 24 nap alatt pedig összesen 2024 kilométert tettek meg kétszer két keréken.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Hogy jött az ötlet, hogy hazatekertek? Előtte is sokat bringáztatok?
Kati: Előtte is szerettünk bringázni, de csak rövid, pár napos túrákon voltunk, és napi szinten bicikliztünk a városban. Nem emlékszem pontosan, honnan jött az ötlet, de már évek óta szerettünk volna valami ilyesmit csinálni, és most végre adott volt minden körülmény a megvalósításhoz.
Bali: Én évek óta járok gyalogtúrázni, többször voltam már a Pireneusokban és az Alpokban az öcséimmel. Szerettem volna Katival is egy hosszabb túrára elmenni, de ő utál gyalogolni, bringázni viszont szeret.