Mindenki maszkot visel a mindennapok során, szinte rá vagyunk kényszerítve. Mert, amint lekapjuk a maszkot, biztosan kapunk valamilyen megjegyzést, vagy csak egy kellemetlen nézést. Ha mindannyian nyitottabban és elfogadóbban állnánk egymáshoz, akkor egész új értelmet kapna az a kijelentés, miszerint: „Senki sem az, akinek látszik.”
2/3 Vedd észre!
Az első maszkunkat akkor vesszük fel, amikor rájövünk, hogy általa sokkal jobban beilleszkedhetünk a társadalomba. Azoknál ez még súlyosabb, akikben megfelelési kényszer is dolgozik a háttérben. Megtapasztalhatjuk, hogy egy maszk segítségével könnyebben hozzájuthatunk egy munkához, barátsághoz, vagy akár párkapcsolatokhoz is. Ez a maszk, viszont időről-időre leesik rólunk, mert nem a részünk. Ekkor nagy nehezen visszatesszük még, de egyre jobban feszít minket ez az egész. Mikor pedig végül elegünk lesz a látszatokból, a környezetünk értetlenül áll majd előttünk, hogy kik is vagyunk mi? Mi történt velünk és miért fordultunk ki önmagunkból?
A lélek kiáltása volt ez, aki szeretne álarcok nélkül létezni. Tulajdonképpen ez a lélek és egó harca, melyben sajnos legtöbbször az egó győzedelmeskedik. A döntés joga, viszont a mi kezünkben van, ezért bármikor választhatunk másik utat a folytatáshoz. A félelem sokszor társunk az életben, néha jó és néha kevésbé jó viszonylatban. Ebben a helyzetben kifejezetten káros, ugyanis meggátol minket az önkifejezésben, az önelfogadásban. A mi felelősségünk ebben az, hogy meghatározzuk, hogy kik is vagyunk valójában és eldönthetjük, hogy megmutatjuk ezt a külvilág felé.
A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!