5 óriási hiba, amit önbarnításkor elkövethetsz és foltos lesz a végeredmény

5 óriási hiba, amit önbarnításkor elkövethetsz és foltos lesz a végeredmény

Címlap / Stílus / Test / 5 óriási hiba, amit önbarnításkor elkövethetsz és foltos lesz a végeredmény

Itt a nyár, előkerülnek a lenge ruhák, ami azt jelenti, hogy hófehér bőrünket bronzbarnára cseréljük, legalábbis ez a cél. Napozni és szoláriumba járni köztudottan veszélyeket rejt magában, így ha UV-mentesen szeretnénk barnulni, akkor marad a barnító testfújás – ami nem olcsó – vagy az önbarnítás. Utóbbi macerás procedúra lehet, ráadásul sokszor nem a kívánt eredménnyel zárul. Az alábbi öt hibát elkerülve azonban te is olyan bronzosan tündökölhetsz, mint egy sztár.

1. Szőrtelenítés közvetlenül barnítás előtt

Magától értetődőnek tűnik, hogy barnítás előtt szőrtelenítünk, azonban nem mindegy, hogy mikor. Az önbarnító ugyanis nem smink és nem festék, hanem egy olyan krém, melynek hatóanyaga a dihidroxi aceton nevű cukorszármazék. Ez az anyag színezi be kémiai reakció útján bőrünk legfelső, elszarusodott rétegét, azaz gyakorlatilag reakcióba lép az elhalt hámsejtek aminosavaival.

Gyantázás után 48, borotválás után pedig legalább 24 órát kel várni az önbarnító felvitelével, ugyanis ekkor bőrünk legfelső rétegét is eltávolítjuk és a bőrnek regenerálódnia kell, mielőtt barnítjuk. Testradírozni viszont mindenképpen ajánlott, de nem karcos, hanem csak finom szemcséjű készítménnyel.

2. Egyenetlen felvitel

Aki csak egyszer is próbált már ki barnítókrémet, egészen biztosan elkövette azt a hibát, hogy nem kente el elég alaposan az anyagot.

A testen a könyök, a boka és a térd sokszor sikerül túl sötétre, az arcon pedig az orr és az ajak közötti rész hajlamos arra, hogy sötét bajuszra emlékeztessen.

Ezekre a területekre tehát értelemszerűen kevesebb krémet kell felvinni, valamint az olyan helyekre, mint például a belső kar, belső comb, szintén vékonyabb réteget vigyünk fel. Itt ugyanis kevésbé éri testünket a nap, így ha az világosabb marad, mint a test többi része, a barnítás is természetesebbnek hat majd. A tenyerünket azonnal mossuk meg önbarnítás után.

3. Túl sötét arc

Természetes, hogyha a testünk szép barna, akkor a fejünk sem maradhat fehér, azonban sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl sok krémet visznek fel arcukra. Ide inkább használjunk külön arcra való önbarnítót és ne vigyük túlzásba a mennyiséget, elég egy negyed diónyi. A homlokra, orrnyeregre és járomcsontra is érdemes picit több anyagot tenni, mert ott jobban ér minket a nap, de óvatosan járjunk el, nehogy foltosak legyünk.

Fontos megemlíteni, hogy az önbarnítás nem véd az UV-sugaraktól, így a fényvédő használata továbbra is kiemelten fontos.

4. Természetellenes színárnyalat

Ha vörös, esetleg szőke hajad van, vagy ha olyan világos a bőröd, hogy szinte világít, nem a legjobb ötlet sötét árnyalatú önbarnítót használni, mert természetellenesnek fog hatni rajtad.

Ugyan lehet kapni világos bőrre is krémet, illetve olyan készítményt, ami egyben testápoló és önbarnító, de az is jó megoldás, ha a saját testápolóddal kevered össze a sötétebb önbarnítót. Ezt egy nem látható helyen előtte ki is próbálhatod, így biztosra mehetsz, hogy megfelelő lesz a szín.

5. A megőrzés elhanyagolása

A szép, egyenletes barna szín körülbelül egy hétig tart ki önbarnítót használva – a bőr felső hámrétege ugyanis ennyi idő alatt használódik el –, azonban sok mindent tehetünk a kopás lassításáért.

A kádfürdőt hanyagoljuk, mert abban „leázik” a bőr és vele együtt a színünk is, helyette vegyünk gyors zuhanyt és azt sem túl forró vízzel.

Naponta kenjük magunkat testápolóval, lehetőleg olyannal, ami nem olajos. Ha nyaralni mész, a klóros vizű medence helyett szerencsésebb a tengert választani. Ha meleg van és tartasz az izzadástól, fújj egy kis hintőport a bugyid és a melltartód belsejébe, így nem fogja meg a szín.

Kép forrása: nikitabuida/Depositphotos.com

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást