Örök szerelem: a Nemzeti Színház
Gobbi Hilda politikai nézetei mellett elkötelezett híve volt nem csak a színészetnek, de a színház, különösen a Nemzeti Színház támogatásának is. A világháború végével aktív szerepet töltött be a színház épületének újjáépítésében, majd annak lerombolása után országos akciókat szervezett azért, hogy a Nemzeti Színház épülete újra elkészülhessen.
Álmának beteljesülését sajnos már nem érhette meg, de színészi tevékenységének és a Nemzetiért folytatott kitartó harcának elismeréseképpen szobra az új Nemzeti Színház parkjában látható: egy padon ülve, cipőjét levetve, mezítláb gyönyörködik az épületben.
Színészpártolás Olvass még a témában
Bakancslistás kerti partik: 10+1 tematikus ötlet, amit imádni fogsz
Így távolíthatod el a vörösborfoltot otthon: bevált módszerek ruhára, szőnyegre és kárpitra
Így tisztítsd a laminált bútort, hogy eltűnjön a zsír, de ne károsodjon a felület
A nyári reggeli rutinom, amivel mindig közelebb érzem a délutáni pihenést
Gobbi Hilda a Nemzetiért vívott harca mellett vitathatatlan elismerést érdemelt a színészek támogatásáért is. Az ő kezdeményezésére jött létre a Bajor Gizi Színészmúzeum, az idősebb színészek számára pedig a Jászai Mari és az Ódry Árpád színészotthon is, melyeket olyan hírességek segítettek berendezni, mint Honthy Hanna, Latabár Kálmán és Bajor Gizi.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






