Hogyan változtathatsz ezen?
Beszélj őszintén a partnereddel, barátaiddal arról, hogy mennyire fontos számodra az egyedüllét, függetlenség, de egyúttal maradj nyitott a közös élményekre is! Próbáljatok ki valami újat együtt – legyen az egy közös hobbi vagy egy hétvégi kiruccanás és figyeljetek arra, hogy számodra komfortos programokat is válogassatok!
A közös időtöltések erősítik a kapcsolatokat, miközben teret adhatnak arra is, hogy az megtartsd az autonómiádat.

3. Nem kérsz segítséget, mert úgy érzed, hogy az gyengeség jele
Gyakran gondolod úgy, hogy mindent egyedül kell megoldanod? Már a segítségkérés gondolata is kényelmetlen számodra, sőt szorongást kelt benned? Ez a mentalitás nem ritka azoknál, akik korai életszakaszukban azt tapasztalták, hogy nem számíthatnak senkire, problémáikat egyedül kellett megoldaniuk, egyszóval hiányzott életükből a biztos, stabil háttér, a szülői támogatás. Olvass még a témában
Az önellátás kétségtelenül erősség, de ha kizárólag erre alapozol, az egyértelműen távolságot teremthet közted és a partnered között, elzárhat a barátaidtól. Ha nem osztod meg az érzelmi vagy hétköznapi terheidet, azzal azt az üzenetet küldöd, hogy nincs szükséged senkire – boldog vagy egyedül is.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




