Játszótéri emlékeim, avagy homok a hajban, feszültség a levegőben

Játszótéri emlékeim, avagy homok a hajban, feszültség a levegőben

Címlap / Életmód / Család / Játszótéri emlékeim, avagy homok a hajban, feszültség a levegőben / 2. oldal

No, de visszatérve a játszótérre… Véleményem szerint valójában kétféle anyatípus van, aki kijár a játszótérre: az egyik az, aki mindig, minden körülmények között megy a gyerekkel a játszótérre, ahol mindenkivel jól szót ért, a gyerekeket is már névről ismeri. Közben persze mindenkiről van kialakult (rossz) véleménye, és ezt meg is osztja az aznap kiválasztott másik anyukával. A második típusú anyuka nem igazán játszóterezős típus. Gyorsan letudja a dolgot, ha már nagyon muszáj. Én, azt hiszem, mindig is ez a típus voltam, csak eleinte a gyerekem miatt próbáltam ezt nem észrevenni.

A második kislányommal sokkal ritkábban voltunk játszótéren, inkább kerültem ezt a közeget egy-egy kellemetlen tapasztalat miatt. A kislányom sem volt annyira játszótér-imádó. Mostanában egy barátunk kisfiával jutottam el újra egy helyi játszótérre. A fent leírtak két-három órás ottlétből is világosak voltak számomra.

Amíg ott voltam, folyamatosan érezni lehetett egy bizonyos meghatározhatatlan feszültséget a levegőben. Az anyukák egyszerűen utálták egymás gyerekeit. Nem bírták elviselni, ha az egyik nem úgy játszik, ahogy szerintük kellene, de persze nem szóltak érte, mert kerülték a nyílt konfrontációt. Pillanatok alatt rájöttem, hogy a játszótéren teljesen és totálisan antiszociális vagyok…

wundervisuals/istockphoto.com

Nem éreztem jól magam

Rossznak éreztem magam attól, hogy nem kizárólag bioétellel etetem a gyerekeimet, nemcsak kistermelőtől vásárolok, hanem néha beugrom valamelyik multi boltjába is, ha épp úgy egyszerűbb. Béna anyának éreztem magam, amiért a gyerekeimet engedem tévézni néha. Vágni lehetett a rosszindulatot és a Kellemetlen volt. Az ember pedig miért is menne olyan közegbe, ahol nem érzi jól magát? 

Egy játszótérnek vidám helynek kéne lennie. Olyannak, ahol minden gyermek jól eljátszhat, és a szüleik elbeszélgethetnek a mindennapokról.

Bizonyára vannak anyukák, akik itt szerezték életük legjobb barátját, és nem értenek egyet velem. Ez természetes, hiszen ez az én tapasztalatom. Bizonyára vannak olyan játszóterek is, mint a mesékben, ahol csodás homokvárakat építenek a gyerekek és az anyukák, majd mind nevetve indiánszökdelnek körbe-körbe. 

De a valóság az, hogy a szülők a gyerekekkel együtt leviszik a játszótérre a napi gondokat, a stresszt és sokszor a munkát is. Mindezt pedig elbújtatják egy olyan álca mögé, hogy jó szülők, mert egész délután a gyerekeikkel játszótereztek. Lehet, hogy jobb lenne, ha mesélnének a gyermeküknek, tényleges időt eltöltve vele. De érdekesebb inkább véleményt alkotni egymásról… Érdekes, nem?

Oldalak: 1 2

»

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást