A rák kegyetlen betegség, és akkor sem kíméli az embert, ha az történetesen híresség – rengeteg olyan sztárról tudunk, akik megküzdöttek már a kórral, és győztesen jöttek ki a harcból. Érdemes rájuk figyelni, ha tanácsokat keresünk arról, hogy lehet egy ilyen komoly betegséget túlélni. Az alábbi hírességek már megküzdöttek a rákkal, és tudnak olyat mondani, ami egy ilyen helyzetben lévő embernek tényleg segíthet.
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Állítsd be a bient megbízható forrásnak a Google-ben!
A bűbájos boszorkák színésznőjét 2016-ban diagnosztizálták mellrákkal, két évvel később helyreállító műtéten ment keresztül. Végig dokumentálta a gyógyulását, és Instagramján rengeteg embernek adott reményt, akik hasonló betegséggel küzdenek.
A Health-nek a színésznő elmondta, hogy ahogy megkapta a diagnózist, tudta, hogy mozognia kell, mert nem engedheti, hogy a kemoterápia utáni rosszullétek átvegyék az uralmat felette.
Az első hónapokban táncolni járt, a műtétek és a kemoterápia után pedig bokszolni kezdett. De ami még fontosabb: minden napját úgy zárja, hogy megköszöni a gyógyulását.
2/6 Marcia Cross
A Született feleségekből ismert Cross végbélrákon ment keresztül, a közösségi médián pedig végig dokumentálta a gyógyulását.
Fontosnak tartotta, hogy feloldja a stigmát a betegség körül, ugyanis erről a rákfajtáról viszonylag kevés szó esik.
Instagramon gyakran posztolt olyan képeket, amelyek a betegség egy-egy stádiumában és a gyógyulás közben készültek, és végig azt vallotta, hogy beszélni kell a mellékhatásokról és a rák tüneteiről, nem szabad magunkban tartani az ilyen dolgokat.
Az ausztrál énekesnőt 2005-ben, turnéja közben diagnosztizálták mellrákkal.
Többször szólalt meg a betegséggel kapcsolatban, de a legfontosabb üzenete talán az volt, hogy nem kell úgy csinálni, mintha mindig jól éreznénk magunkat, ha betegek vagyunk.
„Nem lehetsz midig pozitív” – mondta. „Ha úgy érzed, hogy kicsit megzuhantál, és ilyen érzések kavarognak benned, akkor hagyd, hadd érezd magad így.”