Irigység: az alakváltó mitikus lény…
(Játsszunk el a gondolattal!)
Én az irigységet gyerekkorom történeteinek mitikus főszereplőihez sorolnám. Először is nagy kezdőbetűvel írnám, mivel személyként képzelem el. Másodszor pedig az úgynevezett kriptozoológia köréhez rendezném, ami olyan lényeket vizsgál, melyek létezése bár nem bizonyított, mégis kutatócsoportok erednek nyomukba puszta szóbeszédekre alapozva keresésük okát és célját. Ilyen a titokzatos himalájai Jeti, vagy éppen a vízi sárkány, amit sokhelyütt Leviathán névre kereszteltek. Meglátásom szerint az Irigység egy enyves kezű, alakváltó mitikus lény, akinek a Szatírral ellentétben, aki/ami bokrok mögé rejtőzve lesi legújabb áldozatát – lehetőleg egy gyanútlan fiatal lányt – eszébe sem jut bujkálni. Sőt! Pazar plázákban, napsütötte gyalogutakon, fényes báltermekben pózol teátrálisan, sötétkék frakkban, feltűnő quiff-frizurával, arcára ragadt provokatív bazsallyal. Kinézi a lenézőket, a pofát vágókat, a szájbiggyesztőket, a szemvillámszórókat, a susmorgókat, a heherésző kotyogókat, a sértődékeny tömbösödőket, a félrehúzódó nebáncsvirágokat. Majd táncba hívja őket, közben pedig taposni kezdi (v)érzékeny tyúkszemüket, minekutána egy könnyes mozdulattal kilopja az ideiglenesen zsebbe vagy retikülbe gyömöszölt méltóságokat, önismereti eredményeket, jólelkűségeket, önzetlenségeket. Rutinosan leforgatja velük az (önmagukkal, a világgal, a virágárussal és a Bodri kutyával is) Elégedetlenkedők néhány jelenetét, majd mikor a panasz- és zokszó penészesen és cafatokban hever a földön, fogja magát és lelécel.
Ember találkozása Irigységgel – Hatások és tünetek: Olvass még a témában
- korábban öregszik a szokottnál (aggódik, elaggul…)
- olyan sikerek láttán és hallattán is elönti a harag és düh, amik tulajdonképpen nem is érdeklik, melyek kivitelezéséhez sem az eszközei (rátermettség, tehetség), sem pedig a kellő idő és energia nem állnak a rendelkezésére; mégis e „fertőzéssel” elviselhetetlenné válik számára a másik ember bármilyen apró sikerének észrevételezése
- ha valaki kárt szenved, veszít egy versenyen, nem sikerül a terve, netán tönkremegy: látszatsajnálkozásba kezd, majd otthon pezsgőt bontva ünnepel
- a mások (főként az ellenfél – ha versengő irigykedőről van szó) kellemetlensége, kudarca, sikertelensége ínyencfalattá gömbölyödik a kezében, amit napokig élvezettel ízlelget.
A pszichológia szerint az irigység és a féltékenység tekinthetők a leggyakoribb, egyúttal legősibb érzelmeknek. Mindkét érzelemtípus szoros kapcsolatot ápol az agresszióval (az irigykedőben, a féltékenykedőben agresszív indulatok ébrednek az irigyelt fél iránt). Ismerős a „kinek okosabb a gyermeke?” verseny? Fájdalmasan igazságtalan tud lenni, mert gyakran a kifinomult csomagolású szülői egó dédelgetéséről lehet szó. Miközben a „sikerre ítélt” gyerek foggal-körömmel igyekszik megfelelni az elvárásoknak és sorra aratja a bakancslistás babérokat elfelejt gyerek lenni. Emiatt egy folyamatos hiányérzet – és még egy sor elviselhetetlen érzés – lehet úrrá rajta. A versengés során az energialöketet az agresszió adja.
