Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Az internet – a szükséges rossz

Az internet – a szükséges rossz

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád


A globális falu fogalma

Marshall McLuhan médiafilozófus úgy vélte, hogy a technológiai eszközök az emberek fizikai képességének és kiterjesztésztései. Három korszakra osztotta az emberi társadalmat:

1. A törzs világa – melynek uralkodó eleme a beszéd volt.

2. Guttemberg-galaxis – kialakította a tipográfiai társadalmat, ami megnyitotta az utat a civilizáció felé.

Olvass még a témában

3. A globális falu korszaka – mely drámai változásokat hozott. Társadalmi életünk minden részét újraépítette. Globális falu az, ahol az elektronikai vívmányok hatására az idő és a tér fogalma megszűnik létezni, és a másik emberrel történő folyamatos és azonnali kapcsolatot tekintve újraépíti a kommunikációt, globális méretekben.   Nincs annyi időnk, hogy a töménytelen információ között alaposan tudjuk szelektálni, ahogy arra sincs, hogy mindet feldolgozzuk, beépítsük mindennapjainkba. Az, hogy ez mégis milyen rendszer alapján működik (valahogyan), az egy másik történet. Az biztos nem szabad mindent – életünk minden területét – az információ hatalma alá rendelni, mert akkor nem lesz kaland az élet, csak időtöltés.

Oldalak: 1 2 3 4

Kapcsolódó cikk a következő oldalon:

Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.