Egy esős napon történt, egy teljesen átlagos délutánon. Az óvodából sétáltunk hazafelé az ötéves lányommal. Az eső már elállt, az ég kitisztult, a levegő friss volt és balzsamos, jól esett mélyre szívni a város felfrissült, megtisztult illatát. Nem siettünk. A hazaút az óvodából amúgy is szent dolog – ilyenkor beszéljük meg, kivel mi történt, mióta reggel elváltunk egymástól.
A kedvenc kerülőutunkon mentünk, amit a lányom csak „csendes utcának” hív, mert ide nem hallatszik be a közeli főút zaja. Mindketten mindig szinte felsóhajtunk, amikor ide befordulunk, és végre csend lesz körülöttünk, és csak mi leszünk, ketten, együtt. Végre beszélgethetünk, vagy csak lépkedhetünk együtt, kézen fogva. De ezen a napon különösen komótosan sétálunk.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






