A pillangósvirágúak családjába tartozó szenna, mely feltételezhetően már a középkorban eljutott Európába az arabok segítségével, a bél nyálkahártyájára, a bélmozgásra és a vastagbélre fejti ki áldásos hatásait. A gyógynövény legfontosabb vegyületei elsősorban leveleiben találhatók meg, de kis mértékben a termésében is találhatók áldásos hatóanyagok. Mivel hatása elsősorban a belekre koncentrálódik, így leggyakrabban emésztési problémákra és bélbántalmak alkalmával hívhatjuk segítségül, de az alsó fertályon tulajdonképpen mindenre jó.
A szennával a székrekedés a múlté
A szenna levelei és termései antrakinon származékokat tartalmaznak, melyek ingerlik a bélfalat, ezáltal fokozzák és elősegítik a bélmozgást, mégpedig úgy, hogy stimulálják a vastagbél idegtörzseit, ezzel felgyorsítva a székletürítést. Éppen ezért átmeneti, ám annál makacsabb székrekedés ellen nagyon hasznos segítség lehet, ha nem szeretne az ember gyógyszerekhez és patikákban kapható hashajtókhoz nyúlni.
Mondhatni, meglehetősen gyorsan hat, hiszen a bevétel után általában 6–12 órán belül már érezhetően működésbe lép a belekben. Sokan estére időzítik a szedését, hogy reggelre fejtse ki a hatását. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy erőteljes hashajtóról van szó, ami jelentős folyadékvesztéssel járhat. Éppen ezért különösen lényeges, hogy a kúra ideje alatt gondoskodjunk a megfelelő folyadékpótlásról. Olvass még a témában
Miért tör rád ősszel a szorongás, amikor azt hitted, már feldolgoztad? Az évforduló-effektus évekkel később is kísérthet
„A gond az, hogy azt hiszed, van időd…” – 10 kőkemény idézet, ami nem esik jól, de fontos tudni
6 hangulatos őszi hobbi, ami segít legyőzni az évszakváltás okozta rosszkedvet
Van egy barátnőm, akinek nem kedvelem a párját – és ebből nem csinálok titkot

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






