Én? Egyedül? Az elképzelhetetlen volt. Az életem forgatókönyvében mindig ott szerepelt a boldog párkapcsolat, az összebújós filmnézések, a közös vacsorák és az az érzés, hogy „mi ketten bármit megoldunk”.
Aztán egyszer csak minden másképp alakult. Egy hosszú kapcsolat vége után ott álltam – pontosabban ültem, egy üres lakásban, egy pohár borral a kezemben és azon merengtem, hogy mihez is kezdjek. Az első gondolatom az volt, hogy meg kell töltenem az űrt, hogy ezt helyettesítenem, pótolnom kell.
De aztán jött egy másik gondolat – talán kicsit szokatlan, talán merész: mi lenne, ha ezúttal nem helyettesíteném? Ha belegondolok, sosem voltam egyedül igazán, mindig is egyik kapcsolatból a másikba estem. Mi lenne, ha most másként csinálnám? Olvass még a témában
A horkolás miatt kezdtünk külön aludni, aztán észre sem vettük, hogy elidegenedtünk egymástól
„Engedje mindenhova és ne pofázzon vissza” Férfiak undorító kommentjei egy női robot bemutatója alatt
„Meggazdagodtam.” – Férfiak, hogyan lettetek hirtelen sikeresek a nőknél?
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
1. Az első felismerésem
Az első felismerésem az volt, hogy nem kell, hogy a magány rossz legyen. Korábban, ha egyedül maradtam egy délutánra, rögtön bekapcsoltam a tévét, benyomtam egy podcast-et vagy elárasztottam magamat tennivalókkal, nehogy azt érezzem, hogy nincs körülöttem senki. De most elkezdtem figyelni. Figyelni arra, hogy mi van bennem. Mit szeretnék, mit érzek, mitől leszek boldog? Az „egyedüllét” hirtelen nem volt többé egy lyuk, amit be kell tömni, hanem egy tiszta vászon, amin elkezdhettem újra festeni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
