Egyes országokban már négy éves gyerekek megtanulnak írni és olvasni. Más helyeken hét éves kor előtt nem indulnak neki ennek a feladatnak. Mi a tartós siker legjobb formulája?
Kétségtelen, hogy a nyelv teljes gazdagságában – írott, beszélt, énekelt vagy felolvasott – döntő szerepet játszik korai fejlődésünkben. A babák már jobban reagálnak arra a nyelvre, aminek az anyaméhben ki voltak téve. A szülőket arra biztatjuk, hogy még születésük előtt olvassanak gyermekeiknek, és akkor is, amikor még csecsemők.
A bizonyítékok azt mutatják, hogy az, hogy gyermekként mennyit vagy éppen milyen keveset beszélnek velünk, maradandó hatással lehet a jövőbeli oktatási eredményeinkre.
A könyvek különösen fontos elemei ennek a gazdag nyelvi expozíciónak, mivel az írott nyelv gyakran szélesebb, árnyaltabb és részletesebb szókincset tartalmaz, mint a mindennapi beszélt nyelv. Ez segíthet elmélyíteni a gyerekek önkifejező képességét.
Mivel a gyermek korai nyelvi tapasztalata annyira alapvető fontosságú későbbi sikerei szempontjából, egyre gyakoribb, hogy az óvodák már a formális oktatás megkezdése előtt elkezdik tanítani a gyerekeket az alapvető írás-olvasási készségekre. Amikor a gyerekek elkezdik az iskolát, az írás-olvasás mindig a fő hangsúlyt kapja. Ez a cél, hogy minden gyermek megtanuljon írni és olvasni, még sürgetőbbé vált.
A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a világjárvány egyre nagyobb szakadékot okozott a gazdagabb és szegényebb családok között. Ezzel pedig jelentősen megnövelte a tanulmányi egyenlőtlenségeket is.
Korai kezdés
Sok országban a formális oktatás négy évesen kezdődik. Gyakran úgy gondolják, hogy a korai kezdés több időt ad a gyerekeknek a tanulásra és a kitűnésre. Az eredmény azonban egy „oktatási fegyverkezési verseny” lehet. A szülők magánoktatással és fejlesztéssel próbálhatnak korai előnyöket biztosítani gyermeküknek az iskolában, egyesek már a gyerek négyéves korában is fizetnek, hogy további magánoktatásban részesüljenek.
Ezt összehasonlíthatjuk a több évtizeddel ezelőtti, inkább játékalapú korai neveléssel, és óriási változást láthatunk a politikában. Nagyon eltérő elképzeléseken alapul arról, hogy mire van szüksége gyermekeinknek a továbbjutáshoz. Az Egyesült Államokban ez a sürgősség fokozódott olyan politikai változásokkal, mint például a 2001-es „gyereket nem hagynak hátra” törvény, amely a szabványosított tesztelést támogatta az oktatási teljesítmény és előrehaladás mérésére.
Az Egyesült Királyságban a gyerekeket az iskola második évében (5-6 éves korukban) tesztelik, hogy ellenőrizzék, elérik-e az elvárt olvasási színvonalat. A kritikusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ehhez hasonló korai tesztelés visszatarthatja a gyerekeket az olvasástól. A támogatók szerint viszont segít azonosítani azokat, akiknek további támogatásra van szükségük.
Később kezdődő formális oktatás
Ugyanakkor nem mindenki támogatja a korai kezdést. Sok országban, köztük Németországban, Iránban és Japánban, ahogyan Magyarországon is, a formális iskolai oktatás hat éves kor körül kezdődik. Finnországban, amelyet gyakran a világ egyik legjobb oktatási rendszerével rendelkező országként emlegetnek, a gyerekek hét évesen kezdik az iskolát.
A látszólagos lemaradás ellenére a finn diákok 15 éves korukban magasabb pontszámot érnek el a szövegértés terén, mint az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból származó tanulók. Ezzel a gyermekközpontú megközelítéssel összhangban a finn óvodai évek több játékkal és formális tanulmányi oktatás nélkül telnek.
Ezt a modellt követve a Cambridge-i Egyetem 2009-es áttekintése azt javasolta, hogy a formális iskolai életkort vissza kell tolni hat évre. Így az Egyesült Királyságban élő gyerekeknek több idejük lenne „elkezdeni a későbbi előrehaladásukhoz elengedhetetlen nyelvi és tanulási készségek fejlesztését”. A korai szakaszban „kockáztathatja az ötévesek önbizalmának romlását, és hosszú távú károsodást okozhat a tanulásban”.
És hogy mit gondolok én, egy hároméves anyukájaként?
Ugyan nem vagyok szakértő, de azt biztosan tudom, hogy azt szeretném, ha az olvasás olyasmi lenne, ami a gyerekemnek örömet és sikerélményt, nem pedig szorongást és kudarcot okoz. Hogy ez pontosan melyik korban jön el, azt egyelőre még nem láthatom. Valószínűleg nincs is egyetlen szám, amit ki lehetne jelölni, hiszen minden gyerek máshogyan fejlődik. Jó lenne, ha itt is az egyedi igényekre és a saját tempóra lehetne hagyatkozni, és ennek megfelelően fejleszteni-tanítani a gyerekeket. Ugyanakkor sajnos nem gondolom, hogy a mostani oktatási rendszer lehetővé teszi az ilyen szintű egyedi fókuszt.