Javaslatok, hogy miért is jó nyaralni
Egy adott országról sok helyen olvashatunk, láthatunk filmeket róla, vagy éppen egy ismerősünk is elmesélheti az élményeit. Ezek alapján kialakulhat valamilyen benyomásunk, de ez sosem lesz egyenértékű azzal, amit ott helyben fogunk mi magunk megtapasztalni. Ráadásul ugyanazt a dolgot mindenki másképpen éli meg.
Vannak, akik azért nem mernek belevágni egy nyaralásba, mert nem beszélik az adott ország nyelvét. Ilyenkor sem kell megijedni, hiszen egy társas utazásba is bele lehet vágni, amikor idegenvezetés mellett történik egy adott régió bemutatása, de az is lehet, hogy valamelyik útitársunk meg fogja magát értetni a helyiekkel.
A helyi lakosokkal nem csak a nyelven keresztül ismerkedhetünk. Ha figyeljük szokásaikat, netán betekintést nyerhetünk a mindennapjaikba, akkor mi is részesei lehetünk egy másfajta kultúrának, dimenziónak, ami szintén csak az előnyünkre válik és sokat tanulhatunk belőle. Olvass még a témában
A butuska szőkétől a szexuális visszaélésig: Népszerű filmek, amelyekben tombol a nőgyűlölet
A történelem 10 leghalálosabb természeti katasztrófája
„A szülés két percig tart, picit megizzadok, de mosolyogva veszem át a tiszta, féléves babát” – Röhejes filmes klisék
5 nyomós ok, amiért megérte a Balatonra szökni a születésnapomon
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






