A „nem tudsz semmit megbecsülni” helyett
Próbálom elkerülni azokat a mondatokat, amiket gyerekként én kaptam, vagy amiket hasonló formában továbbíthatnék. Inkább szeretném megmutatni, hogy az élmények többet érnek, mint a tárgyak. Ez szerencsére elég jól működik. A tanulmányokból is az látszik, hogy az „élmény kontra tárgy” dilemmában az élmények hagynak tartósabb nyomot az elégedettségünkben.
A pszichológiai kutatások évek óta mutatják: amit átélünk, az identitásunk részévé válik, míg a tárgyakhoz könnyebben hozzászokunk. Ezzel nem az a célom, hogy megmondjam a tutit (ha tudod, kérlek, írd meg nekem) vagy, hogy démonizáljam a kütyüket, játékokat. Inkább az, hogy magunknak is emlékeztetőül szolgáljon: nem a több tárgy, hanem a tapasztalás az, ami igazán számít.
A legnagyobb dilemmám mégis az: hogyan beszéljek jelenről, háláról anélkül, hogy bűntudatot keltenék benne? Hogyan magyarázzam el, hogy amit ő 9 évesen természetesnek vesz, az nekem 18 évesen is ritkaság volt? És legfőképpen hogyan kerüljem el, hogy ezzel kapcsolatosan pont olyan példabeszédeket tartsak, amiktől nekem is égnek állt a hajam kamaszként? Olvass még a témában
