Az én gyerekem még csak 4 éves, de néha így is eszköztelennek érzem magam, ha nem akarom a fizikai fölényemet használni a hisztik csillapítására. Alig várom, hogy tinédzser legyen, és végre meg tudjak vele beszélni mindent úgy, hogy ne legyen szükségünk büntetésre.
A szóbeli büntetés: kiabálni a gyerekkel, kritizálni őt, ismételgetni ugyanazt, megfélemlíteni, inzultálni vagy prédikációt tartani neki, netalán olyasmit mondani, amitől bűnösnek, szégyenteljesnek érzi magát – egyáltalán nem hatékony módszer a büntetésre. Különösen nem a tinédzserek esetében.
A fiúk többsége megtanul nem odafigyelni ilyenkor, és teljesen semmibe veszi a szüleit, amint azok kiabálni kezdenek vele. Többen közülük ellenállást és haragot éreznek a szüleikkel szemben, amikor azok így viselkednek, míg mások inkább érzelmileg távolodnak el ilyenkor.
A fizikai büntetés: a verés, az ütés vagy bármi ehhez hasonló, ami félelmet vált ki a tinédzserből azt jelzi, hogy a szülő a fizikai fölényével igyekszik elérni, hogy a gyermek azt tegye, amit ő akar.
Ezeknél a módszereknél azonban van hatékonyabb és humánusabb technika, ami segít változtatni a tinédzserek viselkedésén.
Szükség van a büntetésre?
A büntetés az a szülői cselekedet, amelyet akkor vetünk be, ha nélkülözhetetlenné vált a gyerek viselkedésének megváltoztatása. Ehhez azonban néhány dolgot észben kell tartani, hogy a büntetés valóban hatékony legyen, és minél kevesebbszer legyen rá szükség.
A büntetés akkor a leghatékonyabb, ha más fegyelmezési eszközökkel együtt használjuk, például, ha a gyereket az erőfeszítéseiért megjutalmazzuk, számára értékes előnyökhöz juttatjuk.
Minél szélesebb a pozitív viselkedést jutalmazó eszköztárunk, és azt minél gyakrabban alkalmazzuk, annál hatékonyabb a ritkán, de következetesen használt büntetés, ami általában az előnyök megvonását, a jutalom elmaradását jelenti.
Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a gyerek pontosan tisztában legyen az elvárásokkal és a szabályokkal. Nem elég azt mondani, hogy: Ha jó leszel, vagy jobban viselkedsz az iskolában, akkor megkapod azt a játékot, amire vágysz. Pontosan meg kell határozni, mit jelent a jó, és mit jelent a jobb viselkedés.
doble.dphoto/depositphotos.com
Szintén fontos, hogy a tinédzser tisztában legyen viselkedésének a következményeivel. Például tudnia kell, hogy ha azt mondtuk neki, hogy este 10-ig érjen haza, és ő csak 11 órakor lép majd be az ajtón, az azt jelenti, hogy az általunk meghatározott előnyöktől egy ideig elköszönhet.
A büntetésnek nemcsak konkrét tartalma van, de meghatározott ideje is, ameddig tart. Például tudnia kell, hogy ha később ér haza, mint a megbeszélt időpont, egy hétig nem használhatja a tabletet.
A legjobb persze az, ha – miután tisztáztuk a büntetést, a szabályokat, a viselkedésének következményeit, a büntetés hosszát stb. – elég figyelmeztetni az esetleges büntetésre a gyereket. Mindenképp igyekezzünk elkerülni a büntetést, ha lehet, de ha elkerülhetetlen, álljunk bele.
Csak ritkán büntethetünk hatékonyan
Lényeges, hogy a büntetés személyre szabott legyen, azaz két-három gyerek esetén ne ugyanazt a büntetést kapják, hiszen eltérő személyiségükből fakadóan az általuk kedvelt és nem kedvelt dolgok is eltérnek. És mindig tartsuk észben, hogy nem a gyereket büntetjük, hanem a viselkedést, amit elkövet. Talán így könnyebb higgadtnak is maradni, ami sokat számít a büntetés alkalmazásakor. Ha képesek vagyunk valóban érzelmek nélkül, gyakorlatias módon kiszabni a büntetést, és ahhoz tartani magunkat, könnyebben tudomásul veszik, hogy a nemkívánatos tetteiknek ez a következménye.
Még egy dolgot hangsúlyoznunk kell: ne büntessünk mindenért, próbáljuk meg elkerülni az ilyen helyzeteket! Ha túl sok büntetést szeretnénk egyszerre alkalmazni, elveszíti a hatékonyságát.
Figyeljük, hogy hogyan reagál a gyerek a büntetésre, és legyünk együttműködők: ha hajlandó erőfeszítéseket tenni azért, hogy a büntetés ideje rövidüljön, adjunk neki lehetőséget a bizonyításra.
A tinédzserekkel amúgy is kevés lehetőségünk van együtt lenni, ne csak a hibáikra, bosszantó viselkedésükre figyeljünk oda, ne csak kritizáljuk őket és prédikáljunk nekik, hanem próbáljuk meg észrevenni az erőfeszítéseiket és az eredményeiket is, dicsérjük meg őket, amikor csak lehet, és beszélgessünk velük sokat! Ha tisztában vagyunk az érzéseikkel, megoszthatják velünk a gondjaikat, nem lesz szükségük büntetésre sem.