Szülőnek lenni nagy feladat, ám ,,mostoha” szülőnek lenni, jónak, még nagyobb feladat. A legnagyobb jóindulat közepette is elkövethetünk szarvas hibákat, melyek akár életünket is nagymértékben felforgathatják. A hiba kijavítása pedig sokkal több időbe, energiába kerül, mint gondolnánk.
,,Lebratyizás” – az egyik legnagyobb hiba Mindenki szeretne jó viszonyt kialakítani nevelt gyerekével. Ennek önös céljai is vannak, hiszen nem mindegy, hogy milyen hangulatban éljük mindennapjainkat. Ennek záloga az, hogy többnyire mindenki jól érezze magát. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy túlságosan bizalmunkba fogadjuk a nevelt gyereket, olyan dolgokat is elmondunk neki, amik nem tartoznak rá – ilyen például a párkapcsolat minősége. Nem barátként kell közeledni a gyerekhez, hanem felnőttként, ez megalapozza a tiszteletet.
A túlzott ,,barátkozás” a tisztelet hiányát, a visszaélések lehetőségét hordozza magában. Mindenkinek legyen meg a maga helye a családban, a szülő legyen szülő, a gyerek legyen gyerek.
Szülőpótlás – a második legnagyobb hiba
Ez adódhat abból, hogy életünkből hiányzik a saját gyerek, de abból is, hogy nagyon szeretjük a gyerekeket. Nem árt szem előtt tartani, hogy minden gyereknek van saját szülője, legyen az akár nagyon jó, akár nagyon rossz – ha lehet ilyet mondani. Nem csak nekünk, hanem a gyereknek is tudomásul kell venni, hogy a szülő személye nem cserélhető ki – el kell fogadni, tisztelni kell olyannak, amilyen. A bizalmi viszonyon alapuló családi kapcsolatnak nem feltétele az, ha azt a példát mutatjuk, hogy emberek lecserélhetők, igény szerint.
Túl jól akarod csinálni
Nem érdemes a szülői oltáron megfeszülni ahhoz, hogy az embernek ,,becsülete” legyen egy családban. Végezd a dolgod, de tudj nemet mondani, és felvállalni az ebből adódó esetleges konfliktust. Bízz magadban. Tudd, hogy nem kell szentnek lenned ahhoz, hogy elfogadjanak, megbecsüljenek. Emellett ne akard tökéletesre faragni a gyereket sem.
Ugyanolyan gyerek, mint a többi, nem egy munkadarab, amit minőségi ellenőrök vesznek górcső alá. A cél, hogy mindenki jól érezze magát, összecsiszolódjatok. 
Féltékenység – oda-vissza
Mindenki ismeri a gonosz mostoha legendáját, aki féltékeny a nevelt gyerekre. Ám ez nem ennyire egyértelmű, mivel teljesen normális az, ha egy felnőtt féltékeny a gyerekre – természetesen bizonyos határokon belül, ésszel felmérve és kezelve a helyzetet.
A gyerek is lehet féltékeny. Ilyenkor jön el az a pillanat, hogy te vagy a felnőtt, neked kell jól kezelni a helyzetet, megnyugtatni a gyereket, nem csak afelől, hogy vérszerinti szülője őt szereti a legjobban, hanem afelől is, hogy te is szereted őt. Az érzelmi biztonság eltünteti a féltékenységet.
Saját gyerek háttérbe szorítása
Vannak olyan pillanatok, amikor a ,,nevelt” gyerek javára döntesz – indokolatlanul, konfliktuskerülés céljából, vagy illemből. Ez helytelen. Mint a nevelt gyereknek, mint pedig saját gyerekednek rosszat csinálsz ezzel, arról nem is beszélve, hogy magadnak is lelkiismeret furdalást okozol, ami tovább rontja a helyzetet.
Aki egészségesen gondolkozik, az elfogadja azt, hogy van olyan gyerek, akit sokkal több ideje nevelsz, ezáltal jobban ismersz, erősebb a kötődés. A képmutatás nem vezet sehová, becsapod vele saját magadat, és rossz példát mutatsz a gyerekeknek.
Ezek helyett inkább családépítés
A családépítés a türelemről szól, arról, hogy mindenki rak valamit a nagy családi kalapba. Egy mosolyt, egy készséget, humort. De leginkább időt, minőségi időt. És egy jó tanács: a türelem nagy erény.