Az igazi titok: nem a világ változott, hanem én
Megvan az első alkalom, amikor egy ismerősöm azt mondta nekem, hogy „Nem hiszem el, hogy te tényleg tudsz ideges lenni”. És megvan a rá adott reakcióm is, mert jót nevettünk azon, milyen döbbent arckifejezéssel konstatáltam a megjegyzését.
Aztán másokkal is előfordult, hogy megjegyezték, olyan „nyugodt a kisugárzásom”. Idővel már annyiszor hallottam ezt az egészet, hogy kénytelen voltam elgondolkozni rajta, mi történt bennem.
Az egyik első felfedezésem, hogy régen a környezetemtől vártam, hogy segítsenek, hogy másképp reagáljanak annak érdekében, hogy minden simábban menjen – és ne kelljen semmin idegeskednem. Ma már tudom, hogy amikor eldöntöttem, hogy felelősséget vállalok a saját reakcióimért (mert úgy éreztem, a lányom nem láthat más példát), akkor azzal minden teljesen megváltozott. Olvass még a témában
Nem tudom befolyásolni, hogy ki mit mond vagy tesz, de azt igen, én hogyan reagálok rá. És bármennyire klisének hangzik, ez a felismerés óriási szabadságot hozott. Már nem sodródom bele automatikusan a feszültségbe, hanem ránézek, mi is az, ami valójában zavar, hol van vele kapcsolatosan elakadásom – és már viszem is a témámat a következő terápiára.
Az évek alatt megtanultam, hogy minden feszültség mögött ott lapul egy kiváltó ok. Ha valaki egy mondattal „megnyomja a gombjaimat”, ma már nem az indulatomat érzem, hanem azt figyelem: miért van ott egyáltalán az a gomb?
Gyakran kiderül, hogy nem a másik szavai fájnak, hanem egy régi hiány, egy gyerekkori sebezhetőség vagy egyszerűen az önbizalmam törékenysége az adott témát tekintve. Amikor elkezdtem ezekre tudatosan ránézni, hirtelen sok minden elveszítette a hatalmát felettem.
