Erre a emojira reagálnak inkább a férfiak, és erre a nők

Erre a emojira reagálnak inkább a férfiak, és erre a nők

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Erre a emojira reagálnak inkább a férfiak, és erre a nők

A közösségi médiának köszönhetően azonban nem csak az írott szövegek, hanem a hangulatjelek is előtérbe kerültek sőt, sokszor át is vették a szövegek helyét. Egy-egy kacér, kétértelmű, vagy éppen vicces smiley sokak szerint többet mond minden szónál… 

Dr. Helen Fisher, a Rutgers Egyetem biológiai antropológusa nem régiben közzétett egy tanulmányt, amiből kiderült, hogy többször bújnak ágyba azok, akik rendszeresen küldenek hangulatjeleket, ráadásul gyakrabban járnak randira és kétszer nagyobb eséllyel akarnak majd megházasodni.

Nagyon úgy tűnik, van valami a smiley-k mögött, amiknek a pszichológiája egyelőre nem teljesen érthető és átlátható. A statisztikák alapján viszont nagyon is működnek. Nem mindegy ugyanakkor, hogy melyik hangulatjelet mikor és milyen céllal használod.

A Clover társkereső alkalmazás segítségével pl. sikerült lekövetni, hogy sikeresebbek lesznek azok az online flörtök, amikben a résztvevők orral ellátott hangulatjelet használnak. Ennek megfelelően a „sima” mosolygós smiley [ 🙂 ] csak 13%-ban növelte az esélyét annak, hogy valaki visszaír a kezdeményező levélre. Az orral rendelkező [ 🙂 ] változat megdöbbentő, 66%-os sikert tudott produkálni. 

Hangulatjelek szerepe az online társkeresésben
YacobchukOlena/istockphoto.com

Talán nem meglepő a tény: máshogy állnak a hangulatjelekhez a nők, mint a férfiak

A Clover nem kevesebb, mint 3 millió felhasználó adatait elemezte, majd nemek szerint csoportosították őket. Kíváncsiak voltak rá, hogyan reagálnak a nők és a férfiak az egyes hangulatjelekre, illetve vannak-e olyan smileyk, amik rossz érzéseket, ellenállást váltanak ki belőlük. Úgy tűnik, nagyon is érdemes volt időt áldozni a felmérésre, mert jelentős különbségek és érdekes eredmények születtek. 

Az elemzés szerint a nők nagyon szívesen válaszolnak arra a hangulatjelre, amelyiknek két szívecske van a szeme helyén (heart eyes), a száját befogó majomra (speak no evil), a pirospozsgás-mosolygós smileyra (smiling face) a nyelvét kidugó smileyra (tongue-out face) és magára a nyelv hangulatjelre (tongue). 

Ezzel szemben a férfiak az őrült arcra (crazy face) reagálnak előszeretettel. Ez az a smiley, aminek az egyik szeme csukva van, nyelvét pedig kidugja. Talán nem lepődik meg senki, hogy ezt örömmel méltatják válaszra.

Hasonló eredményt ért el a pimasznak tekinthető, szemét becsukó, nyelvét kidugó smiley is (tongue out eyes shut), valamint a sírva-nevetős (laughing crying) hangulatjel. Ezeket a férfiak egyértelmű jelként értelmezik és örömmel fogadják, ha megkapják. Azért egy kis romantika is felfedezhető náluk, a csókra (kissing lips) és a két apró szívre (two hearts) ugyancsak örömmel reagáltak.

Közös pont volt a heart eyes, avagy a szívecske szemű hangulatjel, és a smirking face. Ez az a smiley, amit akkor tudunk küldeni, ha a :/ kombinációt használjuk. Ez utóbbi valószínűleg nem a flört, mint a félreértések tisztázása miatt kapott magas válaszreakciót. 

Miket hagyunk figyelmen kívül?

Azok a hangulatjelek, amiket az egyes nemek feltűnően figyelmen kívül hagynak, meglehetősen viccesek és kiszámíthatóak is. Egyúttal jól mutatják, hogy nem érdemes küldözgetnünk őket egymásnak. A nők figyelmen kívül hagyják padlizsánt (nem túl enyhe célzás), a befeszített bicepszet és a tapsoló, valamint az ökölbe szorított kezeket.

A férfiak nem reagálnak a kaki-jelre, a két-két külön összeszorított ujjra sem (vulcane salute). Szomorú tény, de a sírós hangulatjel (crying face) sem hatja meg őket, azonban megmosolyogtató, hogy valamilyen okból kifolyólag a gyémántgyűrűn is könnyedén átnéznek. 

A legnépszerűtlenebb hangulatjelek
nicomenijes/istockphoto.com

Azt küldjük, amit kapni is szeretünk? 

Furcsa módon nem igazán találkoznak az igények. A nők és a férfiak szinte teljesen más hangulatjeleket küldenek, mint amit kapni szeretnek.

A nők szeretnek kacsintós, pirulva mosolygós, szívecske szemű hangulatjelet és integető kezet küldeni, míg a férfiak rózsát, vigyorgó fejet (grinning face), szívet pusziló (blowing kiss) és a korábban említett, ám kevésbé vidám smirking face-t küldik előszeretettel. 

Ez azt jelenti, hogy átfedés csak alig-alig akad, és az is csak akkor, ha a válaszreakciók arányát figyeljük. A felmérés alapján tehát kiderült, hogy a pozitív visszajelzésre, a válaszra legnagyobb esélyünk a szívecske szemű hangulatjellel, valamint a kacsintós-nyelvkidugós smileykkal lehet. 

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást