Manapság már egyre ritkább, hogy valaki huszonévesen váljon anyává, pedig 30-40 éve még ez volt az általános. A legtöbben harminc felett vállalják első gyermeküket, de az sem ritka, hogy erre csak a 40. születésnapjuk után kerül sor. Cikksorozatunkban a húszas, harmincas és negyvenes korosztállyal foglalkozunk, és körbejárjuk, milyen előnyei, illetve hátrányai vannak ezekben az életkorokban a gyermekválallásnak. A húszas és harmincas korosztály után most a negyvenes éveikben édesanyává váló nőkről írunk.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
Egzisztenciális biztonság
Thiery Henriette klinikai szakpszichológus szerint elsősorban társadalmi okai vannak annak, hogy sokan 40 éves koruk felett is belevágnak a gyermekvállalásba.
„Korábban az volt az általános, hogy az emberek fiatalon megházasodtak, jöttek a gyerekek, és azután mindenki tehette úgymond a maga dolgát, például a karrier tekintetében. Ez mára megváltozott, és sokan előbb törekednek az egzisztenciális biztonság megteremtésére, ki akarnak teljesedni a szakmájukban, és csak ezek után vágnak bele a gyermekvállalásba. Ezen kívül egyre fejlettebb az egészségügy is, így különösebb kockázat nélkül lehet negyven felett is kismamának lenni” – vélekedik a szakember.