Freya Lawrence
Freya Lawrence volt az osztály sőt, talán az iskola tipikus „csúnya lánya”.
Saját elmondása szerint is rettenetesen sokat csúfolták, amitől még a maradék önbizalma is elszállt.
Vékonyszálú haja, elálló fülei, szeplős bőre, vékony testalkata és kissé fiús vonásai azonban nem csak a kamaszok céltáblájává tette – a későbbiek során, modellként egyenesen kapkodtak érte. Olvass még a témában
Freya tehát nemhogy rejtegette mások által szépséghibának titulált vonásait, azokkal egyenesen pénzt keresett, mégpedig rengeteg pénzt.
Nyadak Duckie Thot
Első ránézésre úgy tűnhet, Nyadak Duckie Thot megannyi szépészeti beavatkozáson esett át, és ő is egyike azoknak, akik mindenáron a Barbie babákra akartak hasonlítani, erről azonban szó sincs.
A ma már keresett modell plasztikai műtét nélkül néz úgy ki, mint egy hibátlan baba, akinek extraként a képeit is napokon át retusálták.
A mindösszesen 23 éves, ausztrál modell előtt fényes karrier áll, hiszen már idáig is sokat tett le az asztalra.
Ő is azzal keresi a kenyerét, ami miatt gyermekként támadások áldozata lett!
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






