Ha rossz dolgok történnek velünk, a belső erőforrásainkra támaszkodunk a továbblépés érdekében. Ez az, amit lényegében a rugalmasságnak nevezhetünk: az a képességünk, hogy felépítsünk egy belső erőtartalékot, amiből később táplálkozhatunk.
Kiút a sötétből
A psychologytoday.com megjegyzi, hogy vannak esetek, amikor gyermekkori szenvedésünk valami pozitívba fordul. Számos művész táplálkozik például negatív élményekből, hogy valami egészen kiválót hozzon létre.
A sikeresség vagy éppen a funkcionálás azonban sokszor nem a gyermekkori traumát elszenvedők legnagyobb kihívása – ezzel sokan egészen jól elboldogulnak. A jó lét, a boldogság megtalálása már annál nehezebb lehet nekik. Soha nem kapunk második esélyt arra, hogy újraéljük a korai éveinket, és sérülések nélkül lépjünk ki belőlük.
Nem találhatunk magunknak új szülőket úgy, ahogyan új barátokat találunk, és ha magunk mögött hagyjuk is a családunkat, számolnunk kell a veszteségekkel. A szakember szerint mindenképpen érdemes lehet megbékélni a kárt okozó szülőkkel. Ám azt is látni kell, hogy ez a megbékélés egyszerűen nem mindig lehetséges.
A gyógyulás viszont az, még ha a hozzá vezető út hosszú is lehet. A hiányzó belső öröm megtalálható, a belső erőtartalékaink pedig felépíthetőek. A szeretet nélküli gyerekkor nem kárhoztat bennünket szeretet nélküli felnőtt korra.
Ilyen formán, végső soron a bennünk élő gyermek is boldogságra lelhet. A szakember szerint amikor két felnőtt szoros kapcsolatba kerül egymással, az intimitáson, a szereteten keresztül a bennük élő gyerekek is összekapcsolódnak. Megkapják azt a törődést, elfogadást és játékot, ami gyerekkorban nem adatott meg nekik.
A belső gyermek bennünk élése így tehát áldás lehet még akkor is, ha egy sérült, sebzett gyermeket hordozunk: a velünk maradása ugyanis esélyt ad arra, hogy a boldogság megtalálásával végül saját, belő gyermekünk is boldogságra lel.