A szégyen
Tudtam, hogy nem vagyunk eleresztve, mert már gyerekként néztem a Dallas sorozatot és láttam, hogyan élnek a gazdagok. Azt viszont nem tudtam, hogy a szegénység szégyellnivaló, egészen addig, amíg az osztálytársaim nem kezdtek el csúfolni a szakadt ruháim miatt. A suliban a fiúk között a drága, márkás sportcipő státuszszimbólum volt, és én hiába voltam jó tanuló és jó sportoló, sosem lehettem „menő srác” az olcsó, kínai piacos cipőim miatt.
Kemping
Előfordult, hogy otthon hetekig nem volt áram, ilyenkor anya viccesen azt mondta „kempingezünk” és gyertyával világítottunk. Aztán unokatesóm felvilágosított, hogy ez nem menő, hanem azért van, mert „csórók” vagyunk, a szüleim nem fizetik a számlákat, ezért kikapcsolják nálunk a villanyt. Egy világ dőlt össze bennem.
Olvass még a témában
Ebédjegy
Nem tudtam, hogy az én ebédjegyem miért más színű, mint a többieké, amíg egy felsős nem mondta, hogy azért, mert az a „szegény gyerekeknek” van, akiknek a szülei nem tudnak fizetni a menza-kajáért.
A cikk folytatódik, lapozz!
