Vendégség
A szüleimmel és a két testvéremmel egy szoba-konyhában éltünk, az unokatestvéreim pedig házban, ahol minden gyereknek külön szobája volt. Egyiküktől kaptam egy barbie-s posztert, mondta, hogy kitehetem otthon a szobám falára, én pedig mondtam neki, hogy nincs szobám. Nem akarta elhinni, hogy öten lakunk egyetlen szobában.
Különóra
Kiskoromban volt lehetőségem – az iskola által finanszírozott - angol különórára járni. Mindenki idősebb volt nálam, hatan voltunk a csoportban. Egyszer az volt a feladat, hogy el kellett mesélni angolul, kinek milyen a fürdőszobája. Mikor mondtam, hogy nekünk nincs fürdőszobánk, mindenki megrökönyödött, a tanárnő is. Kérdezték, hogy hol fürdünk, mondtam, hogy van egy kád a konyhában. „Kád a konyhában?!” hüledeztek. És hol a vécé? Mondtam, hogy a folyosón, minden emeleten van egy. Az angolóra megállt és a többiek csak erről kérdezgettek, nem akarták elhinni, hogy emberek így élnek. Addig egyáltalán nem zavart a helyzetünk, de akkor szégyenemben sírva mentem haza.
Olvass még a témában
Nullától tízig: ennyire vagy kompatibilis a hónap szülötteivel, a Halakkal
Sajnálom, de nincs értelme, hogy terápiára jársz, ha nem teszed bele a munkát
Ikertörténet a családállításon: egy mélyen megérintő élményben volt részem
„A szép nőkkel kedvesebb vagyok” – Férfi titkok, amiket nem szívesen vallanak be
Zaci
Apám időnként elvitte otthonról a tévét vagy anyám pár ékszerét, aztán visszahozta őket. Azt mondta, „kölcsönadja” őket egy barátjának és el is hittem, mert többnyire minden visszakerült. Párszor hallottam tőlük a „zaci” szót, amikor anyámmal susmogtak és megkérdeztem a suliban a portás bácsit, hogy mi az. Azt mondta, oda viszik a szegények az értékeiket, amikor nincs pénzük. Akkor tudtam meg, hogy szegények vagyunk.
A cikk folytatódik, lapozz!
