Minden szülő legnagyobb félelme, hogy valami történik a gyermekével. Ezért kötjük be a biztonsági övet, teszünk bukósisakot a biciklizni tanuló gyerekre és parancsoljuk haza 11 órára a bulizni induló kamaszt. De hol van az egészséges határ?
Nem tudok elképzelni egészségesebb késztetést annál, minthogy szeretnénk tudni, hogy a gyermekünk biztonságban van. Ugyanakkor, bármennyire fájó gondolat is, nem védhetjük meg a gyerekünket mindig mindentől, és nem is egészséges, ha így teszünk.
Ahogyan elengedhetetlen néhányszor koppanni a földön, mire a kicsik megtanulják, hogy az esést tompítandón maguk elé tegyék a kezüket, úgy az önálló életet is el kell sajátítani a gyerekeknek úgy, hogy felnőve lassan, fokozatosan elengedjük a kezüket.
A telefonba vagy okosórába épített nyomkövetők jó megoldásnak tűnhetnek ebben az átmeneti időszakban, de – elég csak az idevágó Blackmirror epizódra gondolni – a tiszta szülői szeretetből és féltésből származó túlzott beavatkozás éppen az ellenkező hatást is kiválthatja, mint ami a célunk volt.
A helymeghatározó alkalmazások alapvető szülői eszközökként hirdetik magukat a veszélyekkel teli világban. Arra alapoznak, hogy a szülők azt hiszik, hogy amíg tudják, hol van gyermekük, nagyobb biztonságban is tudhatják őket. Egy másik érvelés szerint pedig a gyerekek elkerülik a kockázatos viselkedést, ha tudják, hogy figyelik őket.
Kétségtelen, voltak olyan esetek, amikor a szülők nyomkövető alkalmazásokat használtak arra, hogy megtalálják a balesetet szenvedett, vagy akár elrabolt tinédzsereket.
Tényleg biztonságosabb ilyen alkalmazásokat használni?
Sonia Livingstone, a London School of Economics and Political Science média és kommunikáció tanszékének professzora azonban úgy véli, hogy valójában „nulla bizonyíték van arra, hogy ezen alkalmazások bármelyike nagyobb biztonságban tartja a gyerekeket”.
Livingstone, a gyermekek digitális jogainak és biztonságának szakértőjeként úgy érzi, hogy a nyomkövető alkalmazások széles körű elterjedése érthető válasz a „gyermekeinket fenyegető szörnyű veszélyekről” szóló állandó címlapokra. Azzal érvel, hogy hosszabb távon az alkalmazások nyomon követésének „nem szándékos, de káros következményei is lehetnek”. És nem csak a szülő-gyermek kapcsolatra nézve.
Milyen hátrányai lehetnek?
Az alkalmazásgyártók és hirdetők szívesen elhitetik a szülőkkel, hogy egy alkalmazás megvásárlása a szülői szeretet kimutatása. A szakértő szerint viszont „a fejlődés szempontjából a legfontosabb, hogy a gyermek megtanuljon megbízni a szülőben, a szülők pedig a gyermekben”. Egy olyan alkalmazás, amely elárulja, hol van a gyermek vagy mit néz online, különösen a tudta nélkül, súlyosan alááshatja ezt a bizalmat, mondja Livingstone. Ez pedig arra késztetheti a gyerekeket, hogy kockázatosabb döntéseket hozzanak, vagy trükközzenek az észlelés elkerülésében.
A magánélethez pedig a gyerekeknek – különösen a nagyobb gyerekeknek – is joguk van.
Livingstone szerint valóban fennáll annak a veszélye, hogy a szülői felügyelet „a tolakodóból bántalmazóvá válik”. Érvelése szerint „autonómiánk és személyes integritásunk szempontjából kulcsfontosságú, hogy ne figyeljenek meg minden személyes gondolatunkat. Ezt jelenti a privát szféra.”
Nem csak az autonómiával van probléma
Livingstone szerint szintén aggodalomra ad okot az „ijesztő” adatmennyiség, amelyet az alkalmazások mögött álló technológiai cégek gyűjtenek. A Life360 szerint a felhasználók „teljes ellenőrzést és átláthatóságot” biztosítanak az információik felett, és a beállítások az egyén preferenciáitól függően módosíthatók. Sok alkalmazás viszont meglehetősen nyitott az adatok megosztására olyan helyekkel, mint a biztosítótársaságok. Livingstone úgy véli, hogy még a szakértők körében is aggasztó a megértés hiánya az adatok felhasználásával kapcsolatban.
Sok szülő úgy érvel, hogy ezeket az adatokat legfeljebb bosszantó marketingre használhatják fel. Szerintük az alkalmazás használatával járó előnyök messze megérik ezt az áldozatot. De Livingstone szerint a szülőknek nem csak a közvetlen kockázatokon kell alaposan elgondolkodniuk, hanem arról is, hogy a technológia hogyan fejlődhet a következő évtizedben. A mai hétévesekről gyűjtött adatok elméletileg a jövőben beépíthetők valamilyen „zseniális algoritmusba”, amely megkülönbözteti őket történelmi mozgásuk alapján.
Mi a megoldás?
Ha egy szülő úgy érzi, hogy egy alkalmazás a megfelelő eszköz a számára, vannak módok a Livingstone által kiemelt kockázatok minimalizálására. Ghislaine Bombusa, az Egyesült Királyságbeli Internet Matters digitális részlegének vezetője szerint elengedhetetlen, hogy az alkalmazást a szülők és a gyerekek közösen működtessék, nyílt beszélgetés után. Szintén fontos, hogy a gyermek tudja, hogy ez nem helyettesíti a megfelelő, bizalmi kapcsolatukat.
Győződjenek meg róla, hogy mindegyik fél tudja, mit fog tenni a technológia, miért akarja ezt a szülő, milyen határokat állítanak fel. A legfontosabb, hogy kiderüljön, a gyermek hogyan érez ezzel kapcsolatban – teszi hozzá. Az is létfontosságú, hogy az alkalmazások használatát idővel átalakítsuk, mivel a gyermek nő, és nagyobb önállóságra van szüksége.