Mindenki ismeri a karikatúrát, melyen a gyermekek tarka, egymástól különböző pillangószárnyakkal ülnek az iskolapadban, és a tanárok egy hatalmas ollóval nyesegetik a gyermekek szárnyait. Valóban ez történik az iskolában? Mivel abszolút igazság nincs, erre keresem a választ.
Mi történik az óvodában?
Az óvodának két fő feladata van: a készségfejlesztés és a gyermek szocializációja. Az óvoda tehát nem gyermekmegőrző – jobb esetben. Ennyi gyermeknek egyszerre nem lehet kitüntetett figyelmet szentelni.
A gyerek valahová besorolódik a közösségi hierarchiában, ami nem csak építő, hanem romboló is, ami nem feltétlenül és minden esetben baj. Az óvodában sok minden eldől hosszú időre, de – és ez jó hír – nem véglegesen.
Az óvodai tapasztalatok adják majd a gyermeknek azokat az alapokat, melynek segítségével a gyermek az egész, társadalomban megélt életét felépítheti. A család pedig olyan alapokat ad a gyermeknek, melyre a gyermek a magánéletét, értékrendjét építi.
Az iskolaérettség
Ez az, amit csak viszonylag lehet mérni. Az óvoda alaptudással vértezi fel a gyermeket, előkészíti a gyermeket a nagybetűs élet első lépésére, az iskolára. Ám minden gyermeknek vannak erősségei, gyengéi.
Ahogy vágyai, álmai is, melyek megvalósításához nincsenek eszközei. Az iskola arra hivatott, hogy ezeket az eszközöket megadja.
A sikerorientált iskolai tanítás, nem kimondottan az eszközök célirányos használatát tanítja meg a gyermeknek a saját út bejárásához, hanem azt, hogy, a világ által kijelölt úton, a világ igényeinek megfelelő kielégítése a siker.
Itt, már az iskolaérettség vizsgálatánál kezdődik a szárnyak lenyesegetése: elutasítás révén, és az által, hogy csak azokat a tulajdonságokat igenlik az iskolák, melyek az iskolai nagykönyvben le vannak írva.
Alternatív és hagyományos iskolák
Az alternatív iskolák jónak tűnnek, hiszen készségeket fejlesztenek, igen magas fokon, szinte átvéve a szülők feladatát. Ám ehhez olyan világ is kellene, melyben ezzel a világlátással is tud érvényesülni a gyermek.
Az alternatív iskola tehát csak részben jó. Ahogy a hagyományos iskola is csak részben jó, hiszen nem robotokat akarunk a társadalomban, hanem szociális érzékkel, stabil értékrenddel rendelkező embereket.
A megoldás az lenne, ha alsó tagozatban az etikai, hitbéli nevelés, a helyes életvitel, az alapok – írás, olvasás, számolás –, és a készségek fejlesztése lenne a prioritás. Tehát, hibrid iskolákra lenne szükség, ahol kis létszámban folyik az oktatás és nevelés, a szülők abszolút bevonásával.
Amikor az iskola munkává válik
A szülők nagy része olyan helyen dolgozik, melyet kevésbé vagy egyáltalán nem szeret, a munka és a lelki tényezők teljesen lemerítik őket. Ennek többnyire hangot is adnak. Ezt pedig eltanulja a gyermek.
Azt érzékeli, hogy a munka mumusa elveszi a szülőkkel töltött közös időt. Az iskolában folyamatos elvárások, büntetés-jutalmazás rendszere és népszerűségi verseny van. A megfelelés természetes igénye pedig kényszerpályára löki a gyermeket.
Olyan helyeken és úgy kezd el megfelelni, ami nem a személyes fejlődését, álmainak kiteljesedését szolgálja. Tehát, a gyerek megfelelésből robotol.
Hol a hiba?
Régen az óvodában és iskolában igen nagy hatékonyságú, majdnem egységes etikai rendszeren alapuló gyermeknevelés fojt, ami csontvázában megegyezett az otthonival. A gyermek természetes része volt az életnek.
Ma van, ahol letagadja a szülő a gyermeket, hogy megtarthassa a munkáját. Fel kellene fognunk, hogy a gyermeknevelés nagy részben a szülő dolga, méghozzá az idő közös eltöltése révén, amikor a gyermek rengeteget – etikát, világlátást – tanul a szüleitől. Tehát, adjunk időt a gyerekeinknek.
Mit kell tudnia egy hatévesnek?
Minden egészséges hatéves tud annyit, hogy átlépje az iskola küszöbét. A kérdés tehát az: tud-e annyit a gyermek, hogy adott, általunk választott iskola igényeinek, elvárásainak megfeleljen.
Iskolakezdéskor nem csupán a gyermek iskola érettségét kellene górcső alá venni, hanem a szülőket is kellene motiválni, hogy valóban részt vegyenek iskolás gyermekük életében.
Az iskola dolga az, hogy a gyermek kezébe adja az eszközöket, mellyel a gyermek elérheti álmait, és hogy – ez a legfontosabb – megtanítsa őt tanulni. Ugyanis ennyi különböző igényű gyermeknek nem lehet ilyen sok irányú, kielégítő tudásalapot adni.
