Generációs sebek, szerelem és elengedés – Véleményem az Egy másik énem 3. évadáról

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / Generációs sebek, szerelem és elengedés...

Generációs sebek, szerelem és elengedés – Véleményem az Egy másik énem 3. évadáról

Amikor a léleknek dolga van önmagával

Az első évad óta hordozom magammal azt a felszabadító gondolatot, hogy attól még, mert éppen jól vagyunk a mindennapokban, lehetnek olyan eltemetett történeteink, amelyekkel dolgunk van – hát még akkor, ha nem vagyunk jól… Mindenesetre nem feltétlenül kell megvárnunk, hogy az életünk kártyavárként omoljon össze ahhoz, hogy elkezdjünk magunkkal, a lelkünkkel foglalkozni.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem

Persze az elhatározás csak az első lépés, ráadásul a belső utazás dinamikája ritkán egyenletes – pontosan olyan hullámzó, ahogyan ezt a sorozat készítői is formálták az évek során. Azonban míg a második évadban itt-ott azt éreztem, kicsit túlságosan meseszerű az egész, a harmadik évad mindenkit visszarántott a földre. A záró részek ismét gyönyörűen, érzékenyen mutatták be a női barátság megtartó erejét, az elfojtásainkat, az örökölt mintákat és azokat a sokszor igencsak különböző utakat, amelyeken a boldogságot keressük.

Ugyanakkor nézőként és önismereti utazóként is volt bennem egy kis hiányérzet. Időnként az volt a benyomásom, mintha a forgatókönyvírók görcsösen mindennek mélyebb jelentést akartak volna adni. Mintha kötelező lenne minden egyes testi tünet, minden apró elakadás mögött azonnal egy transzgenerációs családi mintát találni, és mintha minden véletlen találkozás mögött egy kozmikus összefüggés húzódna meg. Persze úgy sejtem, a cél az lehetett, hogy lássuk: lehetséges ez is, ebbe az irányba is érdemes lehet elindulni, azonban az évad rövidsége miatt számomra kissé zsúfoltnak – és emiatt megint kicsit meseszerűnek – hatott a mondanivaló.

Olvass még a témában

Bár az elmúlt időszakban magam is rengeteg olyan dolgot értettem meg a saját működésemről, amiről korábban szentül hittem, hogy már rég megdolgoztam és lezártam, mégis fontosnak tartom kimondani: nem biztos, hogy minden egyes kérdésünkre a múltban fogjuk megtalálni a választ. Főleg nem a több száz éves családi múltunkban.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

10 laktató diétás vacsora, ami után nem leszel éhes
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.